Éppen egy éve alakult az új csoport az EMMI-ben. Állítólag egy iraki iskola miatt bukhat Török Tamás.
Ráadásul a Türr István Képző és Kutató Intézet egy kommunikációs céget szemelt ki a feladatra.
Vége tehát annak a kornak, amikor a szülők lesütött szemmel kellett, hogy járjanak, és amikor bilincsben vitték el az anyukákat.
Mert biztossá vált, hogy a román hatóságok meg akarják szüntetni az iskolát. Az Emmi felszólította az illetékes román intézményeket, hogy haladéktalanul hárítsanak el minden akadályt az iskola működése elől.
Megjelent az erről szóló kormányhatározat.
Erről tájékoztatta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter Veronika Szkvorcova orosz egészségügyi minisztert.
Akkor távozik a jelenlegi vezető. Az Emmi nem tudja megmondani, mi lesz utána.
A kistelepüléseken felnéznek az igazgatókra, úgyhogy a választások előtt nem mindegy, kik vezetik az iskolákat.
Tudja, hogy nem csinálnak mindent jól, "sőt, sok mindent nem jól csinálunk, de akik imádkoznak, arra kérik a mindenható Istent, a megváltót, hogy igazítsa ki, adjon jó tanácsokat, hogy jó irányba menjenek a dolgok".
Hát az is szép lesz, amikor ezt a Fidesz eldönti.
Árnyék, légkondi, fokozott folyadékbevitel.
Az EMMI be akart vágódni a keletre kacsintgató magyar politikai elitnél, ezért adóforintokkal segítik a kuruzslásoktatást.
Van, amikor nem számít, hogy mit akarnak a szülők és a tantestület, egymás után cseréli le az igazgatókat emberminisztérium.
A város teljes hiánya 9 milliárd körül lehet.
A miniszter nem elégedett azzal, ahogy a sajtó kezeli az egészségügyről szóló híreket.