emmi

Bevinnék a dartsot az iskolákba

Az EMMI, a Magyar Darts Szövetség és a Microsoft közös projektjéről adtak hírt hétfőn. Sok minden nem világos, például az, hogy mennyibe kerülne, és hogy matek- vagy tornaórán dobálhatnák-e a gyerekek a pikádókat?

Tbg
oktatás

Félmilliárd forintot adott Balog Zoltán minisztériuma tavaly a felcsúti akadémiának

A felcsúti akadémia sokkal jobban teljesít, mérlegfőösszegük egy év alatt megduplázódott, 13,1 milliárd forintra ugrott.

Horváth Bence
politika

110 ezer frissen házasodott párnak küldött kéretlen tanácsokat a kormány

Gyermekvállalásra buzdítás, kormányzati linkek és Wass Albert-idézet is szerepel a lapon, amit minden polgári házassághoz mellékelnek.

Horváth Bence
politika

Akkora balhé lett a Szilágyi körül, hogy emberminisztérium adott még egy évet az igazgatónak

Bajkó Judit az ország egyik legjobb iskoláját csinálta meg a gimnáziumból. Igazgatói pályázatát először érvénytelenítette az EMMI, most még legalább egy évig megbízottként folytathatja a legendás vezető.

erdelyip
politika

Petíció a Szilágyi Gimnázium igazgatójáért

A change.org-on. Balog Zoltán emberminisztert próbálják rávenni az aláírók, hogy ne csinálja ki a legendás igazgatót, Bajkó Juditot, aki az ország egyik legjobb iskoláját rakta össze az elmúlt években.

erdelyip
politika

A közmunkásoknak is be kell segíteni, hogy a tankönyvek eljussanak időben a gyerekekhez

Az önkormányzatoknak kell kivezényelni őket az iskolákhoz, ott pakolnak majd. Már most van olyan tankönyv, ami nem érkezett meg határidőre a könyvtárellátóhoz.

erdelyip
POLITIKA

Balog Zoltán tanulmányozni fogja a romák deportálását

Vagy legalábbis a Roma Sajtóközpont cigányok deportálásáról szóló cikkét.

Herczeg Márk
Történelem

Lemondott az EMMI három államtitkára

Botos Tamás
POLITIKA

Kirúgták a péceli idősotthon vezetőjét

Miután kiderült, hogy tömegsírba temették a péceli idősotthon halottait.

Herczeg Márk
politika

Atomjaira robbantotta szét a sérült gyerekek ellátását a központosítás

Embertelen, horrorisztikus körülmények között próbálnak segíteni a sérült gyerekeknek a velük foglalkozó állami intézményekben. Több intézményvezető pályázatába olvastunk bele: olyan állapotokról írnak, amikről azt hittük, hogy csak a harmadik világban léteznek.

erdelyip
POLITIKA

Czunyiné az új Hoffmann Rózsa, csak kevesebb tapasztalattal

Az EMMI a legnagyobb minisztérium. Államtitkárai továbbra sem erős emberek, az oktatásügy talán még Hoffmann Rózsánál is súlytalanabb politikushoz került. Balog viszont erősödött, több kifejezetten hozzá kötődő államtitkár lesz mint eddig volt. A lelkészként is működő miniszter tárcájánál erős lesz a református vonal.

Magyari Péter
politika

Külön államtitkára lesz az önhibájukból szegényeknek

Vannak a rászorulók, meg akik a vállukon viszik Magyarországot.

erdelyip
politika

Kirúgták a milliárdos beszerzéseket bonyolító Educatio Kft. vezetőjét

Botos Tamás
oktatás

Cseh Tamás-programot indít a kormány

Olyasmi lesz, mint a PANKKK volt 2010 előtt. Kezdő zenekarok támogatása mellett kampány indul, hogy tudatosítsák, letölteni bizony bűn.

Horváth Bence
KULTÚRA

Bárányok nem hallgatnak címmel nyílik kiállítás, számolt be erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Horváth Bence
KULTÚRA