emmi

Így hajoltak le 3 milliárd forintért

Hallott már az Új Nemzedék Jővőjéért programról? És a kontaktpontjairól? Pedig lassan már 3 milliárd forint ment el rá, és ennek 10 százaléka reklámra. Az EU-s pénzből működő állami program jellemző példája annak, hogyan talál magának pénzköltési feladatot a kormány,

Magyari Péter
POLITIKA

Akit zavar Vona Gábor az óvodában, az forduljon a fenntartóhoz vagy az ombudsmanhoz!

Ezt közölte az Emmi arra reagálva, hogy az Együtt politikai pedofíliának nevezte a Jobbik pártelnökének óvodai parádézását, és Balog Zoltánhoz fordult.

Herczeg Márk
POLITIKA

8 kamiont küldünk Ukrajnába

Herczeg Márk
háború

Az Emmi feljelentést tett okirat-hamisításért a corvinusos kamulevél miatt

Herczeg Márk
oktatás

Egy hallgató elmagyarázza a kormánynak, miért nem kellene megszüntetni a tudománykommunikációs képzést az ELTE-n

Az én szakom márpedig nem büfészak. Azt is elmondom, hogy miért.

anarki
tudomány

Szenátus: Húzzon el a rektor az egyetem éléről! Rektor: Nem húzok!

Somorjai-Kiss Tibor rektor szerint minden rendben van a Képzőművészeti Egyetemen, miközben a hallgatókat és tanárokat képviselő testület fél éve a fejét követeli. Balog Zoltán emberminiszter a füle botját sem mozgatja.

anarki
oktatás

Megadta magát a kormánynak a Szegedi Tudományegyetem, átnevezik a Ságvárit

A tiltakozások ellenére mégsem tarthatják meg a nevet, amivel a gimnázium diákjainak és tanárainak semmi baja nem volt.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Soha a büdös életben nem találnád ki, hogy milyen oktatási programot indít a kormány

Szakok szűnnek meg, egyetemek mennek tönkre, de van, ami mindennél fontosabb.

anarki
oktatás

Az utolsó pillanatban mégis megakadályozzák, hogy a tanárok a legjobbnak tartott könyveket rendeljék meg

Bár az emberminisztérium azt ígérte, hogy idén nem lesz szűkített tankönyvlista, pár nappal a rendelések lezárása előtt megtalálták a módját, hogy rákényszerítsék akaratukat az iskolákra.

erdelyip
oktatás

A kormány tovább alázza az egyetemeket: most négy napot adtak, hogy írjanak új tantervet

A felsőoktatási államtitkár kedden ahhoz kötötte néhány szak megtartását, hogy az Felsőoktatási Kerekasztal dolgozzon ki érdemi javaslatot a képzés minőségének javítására. Azonban erre csak hétfőig kaptak időt. Normális esetben egy ilyen tervet három évig írnak.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Ha az EMMI-n múlna, Szijjártónak sem lenne diplomája

Az EMMI kiszivárgott rendelettervezete olyan szakokat is megszüntetne, amelyek az elmúlt években állami támogatás nélkül is működni tudtak, mivel volt rájuk elég jelentkező. Ilyen lehet a nemzetközi tanulmányok alapszak is, ami nélkül a társadalomtudományi karok többi képzése is bedőlne. A lépésnek a Közszolgálati Egyetem lenne a nyertese.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Tiltakozás az ELTE-TÁTK szakjainak megtartásáért

Sarkadi Zsolt
oktatás

Olyan könyvet ajánl a szakképzéshez az egyik minisztérium megbízottja, amiből a másik szerint törvénytelen tanítani Magyarországon

Eddig az emberminisztérium bénázott a tankönyvrendszer átalakításával, most a szakképzések miatt az NGM is beszáll a buliba.

erdelyip
politika

Emmi: A NAV szerint nincs ok nyomozni az Országos Roma Önkormányzat költései miatt

Balog Zoltán csak kisebb szabálytalansági gyanú miatt indít vizsgálatot.

Herczeg Márk
POLITIKA

Mindenki teljesen félreértette: az emberminisztériumban pont a szegények érdekében nem akarják használni a "szegény" szót

A minisztérium nem vetíteni próbál, hanem nagyon figyelmes.

erdelyip
POLITIKA