Irán többször is fenyegetett, hogy ha támadás éri, lezárja a Hormuzi-szorost, amin a világ olajkereskedelmének a harmada megy keresztül.
„Tisztességes együttműködésben vagyunk velük, és a jelenlegi körülmények között nem mondhatunk le róla.”
A kulcsfigura egy keletnémet exkém, Putyin közeli barátja. A csali Trumpnak is szólhat.
Oroszország többé nem használhatja az energiát zsarolásra - mondta Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Szijjártó egy politikai nyilatkozatért cserébe megszavazta a féléves hosszabbítást - Trumppal is szembe kellett volna menniük, ha másként tesznek.
„Az orosz fél megerősítette, hogy azt, amit le kell szállítaniuk, azt a 3,5 milliárd m3 gázt, le is szállítja. Létezik a déli gázszállítási útvonal és léteznek más lehetőségek is” – mondta a szlovák miniszterelnök.
Attól félnek, hogy ha a magyarok belépnek a román gázpiacra, valójában az orosz befolyás nőne az országban.
Ami nem kevés, köztük van 98 tűzoltóépület, két nemzetközi repülőtér, és két óriási vízmű is.
Minden paraméter megváltozhat, az új feltételekről is a nyilvánosság teljes kizárásával állapodhat meg Budapest és Moszkva.
3 millió vissza nem térítendőt és 3 millió kamatmentes kölcsönt lehet kapni a családi házak energiafelújítására, a szigetelés megcsinálásával már 50 százalékos megtakarítást is el lehet érni. Miért nem állnak sorban mégsem az igénylők?
„A mi tapasztalatunk pedig az, hogy Oroszország megbízható szállító, mindig megkaptuk a szerződéses mennyiséget, mindig azon az áron kaptuk meg, amin megállapodtunk, és mindig akkor, amikorra megállapodtunk” – mondta a külügyminiszter Brüsszelben.
Bacsa György szerint a Politico rosszul idézte, amit mondott, egyébként is irreális elvárás, hogy pár éven belül orosz nyersolaj nélkül működjenek.
Majd közösen aláírtak mindenféle megállapodásokat.
Hétfőn a vésztartaléknak számító olaj-gázolaj tüzelésű áramtermelőket is bekapcsoltatták.
Pedig a kormány az elszigetelődést is vállalta az orosz gázért cserébe.