Eni

Robbanás történt Firenze mellett az Eni telephelyén

Ketten meghaltak, 9 ember megsérült, hárman pedig eltűntek.

Mészáros Juli
külföld

Szaúd-Arábia bevásárolt európai olajrészvényekből

Egymilliárd dollárért vettek részesedést a négy legnagyobb európai olajipari cégben.

Király András
gazdaság

A MET megveszi a Tigázt

Már meg is állapodtak az olasz ENI-vel.

Sarkadi Zsolt
energia

Lemondott az olasz gazdaságfejlesztési miniszter, mert korrupcióval vádolták meg a férjét

Elképesztő!

Czinkóczi Sándor
külföld

Óriási földgázmezőt találtak Egyiptom partjainál

Legalábbis az olasz Eni energiaipari konszern szerint ez a Földközi-tenger legnagyobb lelőhelye, de egyike a világ legnagyobbjainak is.

Herczeg Márk
gazdaság

Rómában fogadják az iráni elnököt

A nukleáris megállapodás megkötése óta eléggé beindult náluk a nyugati nyitás.

Czinkóczi Sándor
külföld

Magyar Nemzet: Az E.On és az Eni is kivonulhat a magyar lakossági gázszolgáltatásból

A kormány célja a külföldiek kiszorítása lehet a lakossági gázpiacon, utána viszont valahogy nyereségessé kell tenni a szektort, különben az új nemzeti szolgáltatót adóforintokból kell majd kisegíteni.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Eltalálta egy rakéta az ENI legnagyobb üzemanyagraktárát Tripoliban

Majdnem 100 millió liter üzemanyagot fenyegetnek a lángok.

Sarkadi Zsolt
külföld

Bevásárolt a MOL

Botos Tamás
gazdaság

Hiába adtak el több benzint, kevesebb benzinkút lett

Tbg
gazdaság