Van mit megbeszélni, miután az oroszok az elmúlt héten kábé mindenkit eltaláltak, akit nem kellett volna az ISIS-en kívül.
Az ENSZ menekültügyi irodája közölt egy emberi történetet a magyar-horvát határról.
Hát ki gondolta volna ezt akár csak öt évvel ezelőtt?!
Pedig Magyarország nagyot mehetett volna, Szijjártó és Orbán voltak az egyetlenek, akik érdeklődést mutattak. Orbán ráadásul szimpátiát váltott ki azzal, hogy most a muszlimoknak kijáró védelemről és tiszteletről beszélt.
A demizson maga az ember.
„Udvariassági gesztusként.”
Arról beszélt, hogy „szívből együttérzünk azokkal, akik úgy döntöttek, hogy elhagyják az otthonaikat”, és arra kért mindenkit, segítse az erőfeszítéseinket a muszlimellenes érzelmek megelőzésében.
Ez volt Mahmúd Abbász eddigi legkomolyabb figyelmeztetése, hogy kivonulhat az Izraellel megkötött megállapodásokból és feloszlathatja a Palesztin Hatóságot, de konkrét határidőről nem tett említést. Az ENSZ New York-i székhelyén most először vonták fel a palesztin zászlót.
Elég egyértelmű, ki lesz az, aki követni fogja Lukasenkát.
A magyar miniszterelnök házigazdaként fogadta az amerikai elnököt a New York Palace Hotelban.
A milliárdos és a világszervezet szerint akár 2040-re el lehetne tüntetni a kórt a bolygóról, de ehhez még több pénzre van szükség.
Szijjártó Péter külügyminiszter már New York-ban van és elárulta, miről beszél majd az ENSZ hamarosan kezdődő ülésszakán.
De szárazföldi csapatok küldéséről szó sem lehet. Az orosz elnök és Obama másfél órás négyszemközti megbeszéléséről alig szivárgott ki érdemleges információ.