Az új törvény egy félmilliárd dolláros munkahely-teremtési programhoz illeszkedik, aminek a célja 100 ezer új munkahely teremtése, ennek a harmadát menekültekkel töltenék fel.
A svéd Dag Hammarskjöld 1961-ben lelte halálát, amikor a kongói felkelésben próbált közvetíteni. Egy belga származású, Angliában kiképzett, a felkelők zsoldjában álló pilóta ölhette meg.
Egy évvel korábban 172 301-en érkeztek a tengeren át Európába, és 3139-en haltak meg vagy tűntek el útközben.
Már nyolc éve nem fizettek tagdíjat, a szavazati jogukat is rég elvesztették. Szerintük a szervezet túlságosan palesztinbarát.
Óriási többséggel. Magyarország és az Egyesült Államok nemmel szavazott.
Szerinte a csomag azt mondja, hogy minden egyes ország érintett a migrációban, kiindulási, tranzit- vagy célországa annak, Magyarország azonban ezzel nem ért egyet, egyik sem kíván lenni a három közül.
Az ENSZ migrációs egyezménye vezetett kormányválsághoz.
Ezzel lehetne megvalósítani a párizsi egyezményt.
Afrikában alig több mint tíz év alatt megtízszereződött az internethasználók száma.
A főtitkár szerint sok hazugságot terjesztettek róla, pedig szerinte az a szenvedés és a káosz megelőzését szolgáló útiterv.
Külpolitikai tapasztalata mondjuk nincs sok.
A párizsi klímaegyezményt meg kell valósítani – mondta António Guterres.
Bob Marley híres slágerét énekelte és táncolta el a közgyűlés.
Amíg 2013-ban Peking az ENSZ békefenntartó missziói költségeinek nagyjából 3 százalékát fedezte, mostanra 10 százalék fölé növelte az anyagi hozzájárulását.
A műfaj felkerült az emberiség szellemi kulturális örökség listájára.