Obama és Cameron közben telefonon egyeztetett, szerintük elrettentésre van szükség.
Még az oroszok is egyetértenek Amerikával abban, hogy az ENSZ vizsgálja meg az állítólagos vegyifegyver-támadást, míg a Jobbik szerint az ENSZ erre alkalmatlan.
Gyerekkorunk óta él bennünk egy kép Szomáliáról. Éhező gyerekek, háború, természeti katasztrófák, menekülttáborok, por, homok és nyomor. A 2010-ben, az ország történetének talán legnagyobb éhínségében negyedmillió szomáli vesztette életét. Az ENSZ jelentése szerint a nemi erőszak és a bántalmazás a mindennapok része és mértéke évről-évre növekszik. A menekülttáborokban élő nők különösen fenyegetettek. Az ENSZ 1,1 millióra teszi a szomáliai táborokban élők számát. A nemi erőszak áldozatainak többsége 18 év alatti gyereklány. Az ENSZ gyermekalapja szerint minden harmadik szexuális bűncselekmény áldozata gyerek.
AZ ENSZ megszavazta, mert világszerte 1,1 milliárd ember még mindig pedig a természetben végzi el a dolgát.
A Gyermekjogi Bizottság jelentése szerint a palesztin gyerekeket rendszeresen megalázták, kínozták, és élő pajzsként haszsnálták.
Az emberi jogi főbiztos a Velencei Bizottság véleményére hivatkozva követeli a 4. alkotmánymódosítás visszavonását.
Egy átlagos észak-koreai család hetente kb. egyszer eszik húst vagy babot.