Most sem. Szerinte az elmúlt 10 évben az ellenzéki oldalon a folyamatos lemondások és leváltások egyetlen ellenézki párt megerősödését sem hozták.
Szolgáltatópárti vonalat képzel el, változtatna a szövetségpolitikán.
Várja a munka.
Mi volt a választás tétje, hogy fog kinézni az Európai Parlament a következő öt évben, hol lesz ebben a Fidesz és a Tisza Párt helye? Többek közt ezekről a témákról beszélgetek szakértők a Lakmusz, a Mérték Médiaelemző Műhely és a Political Capital közös konferenciáján.
A pártban korábban azt mondták, minden megtesznek, hogy ne vegyék fel a Fideszt az ECR-be. Most örülnek, hogy sikerült kívül tartani a „putyinistákat”.
A zavartalan működése ezalatt biztosított.
A miniszterelnök szerint háborúpárti, gazdaságellenes és migrációpárti koalíció jött létre az Európai Unióban.
Ez meglátszik az eredményen is a székesfehérvári polgármester szerint.
De nem akar Dobrev-Gyurcsány széjjelbeszélést, így nem válaszolta meg. És a többit se. Viszont elmondta, hogy a politika bonyolultabb az okostelefonnál.
A miniszterelnök szavai azt sugallják, sikeres volt a találkozója Giorgia Melonival.
A Tisza Párt listavezetője bemutatta az eredményét a felmérésnek, amiben megkérdezte, hogy legyen-e EP-képviselő.
A döntést elfogadja.
A Tisza Párt szavazóinak csupán 29 százaléka 50 év fölötti.
Országszerte több mint százötven nagygyűlést szerveztek.
Karácsony arról beszélt, hogy minél több a furcsaság az újraszámlálás körül, annál több szavazata van Vitézy Dávidnak.