Valaki csinált egy rakás képet, állítólag ABBAN a kastélyban, építkezés közben. Van itt minden, a Trónteremtől a megye legnagyobb szagelszívóján át a statisztikai régió legrondább egyedi nyílászárójáig.
Csütörtökön indul a 10. Budapesti Építészeti Filmnapok.
A 95 éves korában elhunyt építész az 1940-es évek közepétől a 21. század első évtizedéig alkotott.
A török fürdő rettenetes állapotban van, jövőre elkezdődhet a felújítása. Építészektől vártak ötleteket, hogy hogyan kéne hozzányúlni az épülethez, a héten mutatták be a legjobb terveket.
Az art deco építészet Magyarországon is jelen volt, még ha sokáig nem is tudtunk erről. Két kötetben, több mint kétezer fotóval mutatta be az irányzat hazai megjelenéseit Bolla Zoltán.
Milyen hely lesz Magyarország Legnagyobb Irodaháza, a Fradi-stadion elé épített, gigapláza méretű óriás munkahely, az Irodistakaptár, a Telekom leendő székháza? Például nem lesz kötelező bejárni. Mi azért bejártuk a nagy részét.
A Sámándob tervezője azt mondja, művét csak alibiként használják, hogy átverjék az emberek. Nem szeretné, ha újra fölállítanák Karcagon.
Eltelik egy kis idő, míg rájössz, mi olyan furcsa az Apple új központjának nemrég átadott szuperépületében. Az, hogy üvegből van teljesen, oszlopok és hagyományos értelemben vett fal nélkül. Hogy lehetséges ez? Az építész elmeséli.
Az állami szervek ma nem alkalmasak arra, hogy ellássák a műemlékvédelem alapfeladatait, amik elsősorban nem a presztízsberuházásokat jelentik – írják.
A világhírű brit Norman Foster tervezte a sanghaji épületet, a látvány megbabonázó.
Elalvás előttre nem ajánlott.
35 filmmel jön csütörtöktől a Budapesti Építészeti Filmnapok, kiválasztottunk ötöt, ami segít megmutatni, mire lehet számítani.
Idén is lesz Budapesti Építészeti Filmnapok, most három korábban bemutatott rövidfilmmel csinálunk kedvet.
Háziállatok illetve 6 év alatti gyermekek részére a belépés díjtalan.
Az Új Tisza Istvánnak sürgősen kellett a hely, ezért vannak olyan tudósok, akik hónapokig nem kapnak asztalt az új irodájukban. A Tudományos Akadémia vadonatúj, hatalmas ferencvárosi kutatóközpontjában jártunk.