A Székelyföldről Budapestre költöző Osonó Színházműhely karizmatikus vezetője az érintettek szerint rendszeresen visszaélt hatalmi pozíciójával, és intim kapcsolatot próbált kialakítani kamaszokkal. Fazakas Misi tagadja, hogy szexuális visszaéléseket követett el.
A repülő első útja pedig hová máshová is vezethetne, mint Brüsszelbe.
Az egyetem nem tartja jogosnak a lépést.
A büszkélkedés közepette nem felejtette el megemlíteni Brüsszel gonoszságát, és azt, hogy „azért büntetnek bennünket, mert magyarok vagyunk.”
Többek között azt is kifogásolták, a szabály nem minden modellváltó egyetemre vonatkozna.
A kormány nem tett eleget azért, hogy a korlátozó intézkedéseket töröljék.
Céges formában működne tovább a kiéheztetett Műegyetem, a szenátus megszavazta, hogy maguk kezdeményezik a modellváltást.
A fideszes Pósán László szerint túl jó magyar felsőoktatás, ezért vették el az Erasmust
Több engedményt tesz a kormány, de az első lépést az Uniótól várják.
Összeférhetetlenségi szabályokat vezetnének be, és a kinevezés sem élethosszig szólna.
Idén összesen körülbelül 700 hallgató veszi igénybe a magyar Erasmust.
Zöld bor készítése helyett az ipari ragasztógéppel ismerkedtek meg.
„Brüsszeli diktátumokra” válasz: Pannónia program.
De azért jó lenne visszakerülni az uniós Horizont programba.
A miskolci polgármester megígérte, hogy „közbenjár és felemeli a hangját Brüsszelben”.