De kapnak az egész Európára kiterjedő csereprogram helyett egy saját, brit programot.
A pécsi Emberség Erejével Alapítvány az uniós Erasmus-programra pályázott volna, de a pályázatot kezelő magyar közalapítvány ragaszkodott hozzá, hogy nyilatkozzanak arról, finanszírozzák-e őket külföldről, pedig az arról szóló törvényt már elkaszálta az EU bírósága.
A biztosok elmúlt 5 évnyi munkáját értékelő jelentésben 1769 stakeholder a fideszes politikusnak adta a legkevesebb pontot a teljesítményére, pedig hozzá tartozik az EU legnépszerűbb programja.
Navracsics Tibor jelentette be, hogy az általa felügyelt program kaphatja a legnagyobb arányú emelést.
A hatszoros nagyapa Miguel Castillo a koszorúérműtétje után jött rá arra, hogy nem akar egész nap otthon heverni.
Ha rajtuk múlik, az EU 2020-ig 100 millió euróval kevesebbet költene az európai diákcsereprogramra.
Az Erasmusos cserediákoknak a MigSzol Szeged szervezett túrát a menekültválság helyszínein. A kalad a tervezettnél élethűbbre sikeredett.
Arról ír, hogy az európai és a nemzeti identitás jól megférnek egymás mellett. Üzenet Budapestnek, hogy itt is meghallják?
Spanyolország a külföldi továbbtanulást támogató Erasmus programhoz való hozzájárulását 71 százalékkal csökkentette. Szegeden is tiltakoztak spanyol hallgatók.