erdei sándor

Lemondott az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója

A Belügyminisztérium korábban cáfolta a vezetőváltást.

Botos Tamás
POLITIKA

Sehol sem indul a DK és a Jobbik egymás ellen Borsodban

Az MSZP pedig a Momentummal kötött megállapodásokat.

Magyari Péter
POLITIKA

A Fidesz legyőzte Rokker Zsoltit

Nem született meglepetés a miskolci időközi választáson.

Urfi Péter
POLITIKA

Tállai András lehet a kapocs a miskolci választás kamujelöltje és a Fidesz közt

A hvg szerint Kubatov találta ki, hogy vegyenek rá egy másik Erdei Sándort is az indulásra, Tállaiék pedig vállalták, hogy leszállítják a névdublőrt.

Sarkadi Zsolt
politika

Fideszes aktivista a miskolci időközi egyik kamujelöltje

Az épp most leérettségiző Molnár Zsoltnak Kubatov Gáborral is van közös képe.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Rokker Zsolti nevet változtat

A valóságban Erdei Sándornak hívott humorista-bölcsész azért döntött így, mert a miskolci választáson ráindítottak egy ugyanilyen nevű jelöltet.

Király András
politika

Biztos, ami biztos, Miskolcon elindul egy másik Erdei Sándor is az ellenzék által támogatott Erdei "Rokker Zsolti" Sándorral szemben

Öt párt támogatja a humoristából képviselőjelöltté előlépett Erdeit, de most feltűnt névhasonmása is.

Tbg
POLITIKA

Erdei: Lehet, hogy feláldozom Rokker Zsoltit a jelöltségen

Ott él, látja a problémákat, állítja a hat part támogatásával induló miskolci független jelölt.

Botos Tamás
politika

Újabb párt állt be Erdélyi Sándor aka Rokker Zsolti mögé

Már öt párt támogatja a független jelöltet.

Botos Tamás
POLITIKA

Orbánnak vége: beállt Rokker Zsolti mögé az MSZP

Miskolcon tartanak időközi választásokat a celebjelölttel.

Botos Tamás
politika