Kovács Imre sérülései nem életveszélyesek.
Balog Zoltántól kérik a törvény visszavonását.
Kezdeményezték a mozgalom teljes betiltását is.
A Tőkés László vezette szervezet ősszel a Fidesz kvótaellenes petíciójához gyűjtött aláírásokat az erdélyi magyarok körében.
Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi elnöke végül 500 lejes büntatést kapott a lengetésért.
Egy kolozsvári magyar egyetemi tanár szedte össze a Facebookon 12 pontban, hogy miről szól és mi a tétje a Csíki sör körül balhénak.
Ezt igya meg a román bíróság!
Ismeretlenek felgyújtották Hans Hedrich erdélyi környezetvédelmi és emberjogi aktivista Daciáját.
A nő egy hete már próbált segítséget kérni, miután a volt élettársa megfenyegette és meg is verte.
A Református Diákotthon igazgatója azért küldte el a lányt, mert nem vett részt egy decemberi kötelező programon. Az sem zavarta, hogy a lány több hete lázas volt, és erős hasfájással feküdt otthon.
"Nem törvényes zászlófelvonásért" büntették a politikust, a bíróságon ő nyert.
Mert a zászlókat egy jogerős ítélet miatt el kellett távolítani.
Egyből le is csaptak Bobroczky Róbertre.