Az építési és közlekedési miniszter szerint „az, hogy otthon valaki vasutat tologat, és látott már játékvasutat, az nem azt jelenti, hogy ért hozzá”.
Böröcz László szorosan, de legyőzte V. Naszály Mártát.
Eredmények Budapest III. kerületéből.
Korábban egy DK-s rendezvényen kritizálta pártját, a Momentumot, ahonnan ki is lépett.
A fideszes jelölt nyert, rajta kívül még legalább három fideszes is indult.
Az összellenzéki jelölt csak a harmadik.
Az európai parlamenti választás számaira viszont várni kell majd.
Két év alatt kereken 25 milliárdot lapátoltak ki a Civil Biztonsági Zrt.-ből.
Az rengeteg dobozos lattét jelent.
Zelenszkij elnök komédiának nevezte a népszavazásnak álcázott területfoglalást.
Azért a lengyel kormányfő nyilatkozata nem tűnt szívből jövő gratulációnak.
Sajtótájékoztatót tartott Vuhanban az Egészségügyi Világszervezet küldöttsége.
Az első félévben elért eredmények alapján úgy látják, év végére 2,4 milliárd dollár is lehet az EBIDTA-juk.
Az előzetes eredmények szerint 69 százalék szavazott a szabályok lazítására.
Hála a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak.