erőss gábor

Márki-Zay szerint több ellenzéki politikust megzsaroltak, hogy álljanak ki Dobrev Klára mellett

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint ez lényegében hazaárulás.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Erőss Gábor, a VIII. kerület párbeszédes alpolgármestere is Dobrev Klárát támogatja

A Párbeszéd szóvivője után Erőss is Dobrevre szavazott .

Fődi Kitti
POLITIKA

Józsefvárosban megmutatnák a középosztálynak, hogy nem baj, ha cigány gyerekek is járnak az oviba

Óvodai integrációs programot indít az önkormányzat. Itt nagyobb a mozgásterük, mint az iskoláknál, de azért sok a buktató. A Fidesz már reagált: Soros.

Szurovecz Illés
oktatás

Az új józsefvárosi önkormányzat nem akarja bezáratni az Aurórát

Meglett a dokumentum, amiről korábban a fideszesek azt állították, elveszett.

Sarkadi Zsolt
politika

Bezár a „méreggyár” a Tisztviselőtelepen

A józsefvárosi önkormányzat most úgy tesz, mintha ők is kardoskodtak volna a bűzös-füstös üzem bezárása mellett.

Urfi Péter
POLITIKA

Kocsis Máté közölte egy ellenzéki képviselővel, hogy készíttetett róla egy pszichológiai elemzést

A VIII. kerületi polgármester elmondta, hogy a képviselő Facebook-bejegyzéseit és írásmintáját is kielemezte, segítőleg átadja majd.

Horváth Bence
POLITIKA

Kocsis: Lusta és rosszindulatú emberek lassítják Józsefváros munkáját

Kocsis Máté teljesen kikészült, amikor ellenzéki képviselők szerették volna elérni, hogy a józsefvárosi önkormányzat is rakja ki a netre a saját magáról szóló közérdekű adatokat. Nagyon sok pénz beszámolni arról, mire megy el a sok pénz. ::(((

Tbg
politika