A közép-hatótávolságú rakéta ezer kilométeres repülés után kis híján Japán parti vizeiben landolt.
Mégsem miénk a világelsőség?
Csak egy szokásos nap a diktatúrából.
Mesterterv.
Állítólag Észak-Koerában semmibe veszik az emberi jogokat.
A jelentés szerint az észak-koreai diktátor iszik, dohányzik, étkezési zavarai vannak, paranoiás és álmatlanságban szenved.
A szerdai rakétakísérletükkel sikerült elérniük a 400 kilométeres távolságot, ami már az USA támaszpontjait is fenyegeti.
Az egyik 150, a másik 400 kilométer megtétele után zuhant bele a Japán-tengerbe.
Észak-Korea továbbra sem tervezi abbahagyni a rakétakísérleteket.
A rezsim hivatalos lapjában megjelent cikk szerint Trump egy bölcs politikus, hiba lenne nem őt választani.
Zsinórban negyedszer sültek be az észak-koreai rakéták.
Amíg Kim Svájcban tanult, Ko Jongszuk vigyázott rá. Aztán amikor nővére, Kim anyja rákos lett, jobbnak látta diszidálni.
Öten voltak a fedélzeten. Az orosz külügy tajtékzik.