És állítólag sikerült eltalálni vele a célpontot.
Észak-Korea szerint a két ország átlépte a tűréshatárt.
Felszólították az újságírókat, hogy legyenek a párt által megfogalmazott irányelvek és álláspontok szószólói.
A szakértők még szkeptikusak, hogy a drónok bevetésre készek-e.
Egy héten belül negyedszer.
Az elmúlt egy héten ez már a negyedik volt. De a most kilőtt rakéta nagy hatótávolságú volt, ami közel 70 percig és 6000 km-nél magasabbra repült.
Phenjan szerint Szöul átlépte a vörös vonalat.
Dél-koreai szakértők szerint ritka, hogy Phenjanban ilyen jellegű egyeztetést tartsanak, ez is annak a jele, hogy az észak-koreai élelmiszerválság egyre súlyosabb méreteket ölt.
Kim Dzsongun húga szerint a Csendes-óceán térsége már lőtávolba került.
Nihil novi sub sole.
Még mindig azon megy a vita, hogy vajon a tizenegy-két éves lány lehet-e Kim Dzsongun kiszemelt utódja.
Nem említik a covidot, hisz azt már tavaly augusztusban „legyőzte” Észak-Korea.
Pont a legszegényebb régiókban.
Kim Dzsongun magányosnak érzi magát, habár olykor mosolyogni is szokott.
Ri Jongho az észak-koreai nukleáris leszerelésről 2019-ben Washingtonnal tartott – eredménytelenül végződött – vietnami csúcstalálkozó óta eltűnt a nyilvánosság elől, az is lehet, hogy tavaly kivégezték.