Az amerikai elnök az ENSZ közgyűlése előtt beszélt, Iránnak is üzent.
Pedig nem is lehet autójuk :-O
Rettegj, világ! Nagy barátkozásra ne számítsanak, Trumpot mégiscsak az "Amerika az első" programjával választották elnökké.
A rakéta a dél-koreai hadsereg mérései szerint 770 kilométeres magasságig emelkedett, és a kilövés helyétől 3700 kilométernyire csapódott a tengerbe Hokkaidón túl.
Dél-Koreának nincs atomfegyvere, hogy elrettentse agresszív szomszédját. Ezért hát bejelentették, hogy kiképeznek egy különleges egységet az északi vezetés kivégzésére.
Az USA-t pedig hamuvá változtatnák. Atomcsapásokkal fenyegetnek az ENSZ BT legújabb szankciói nyomán.
Ha kis összegben is, de még mindig kereskedünk Észak-Koreával. Lengéscsillapítót adunk, tévékamerákat veszünk.
Pedig nagy segítséget nyújtottak Kim Dzsong Un politikájának megértéséhez.
Ezeket viszont már nem nagyon lehet fokozni.
A külügyminiszter ezt az ukrán oktatási törvény módosításáról mondta Tallinban. Arról is beszélt, hogy a magyar álláspont szerint Észak-Koreát egy őrült kommunista diktátor vezeti, aki kiszámíthatatlan, ezért súlyos globális veszélyt jelent.
Az amerikaiak az olajexportot is betiltanák, de ez a két vétóhatalomnak nem tetszik, mert ők szállítanak a kommunista országnak.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy az amerikai elnök az iráni atomalku felmondására készül. Amire akár jó oka is lehet, de az időzítés és a lépés üzenete is zavarba ejtő. De legalább Nikki Haley, az amerikaiak ENSZ-nagykövete végre világos érveket hozott fel mellette.
Konkrét utalást tettek arra, hogy akár nagy magasságban is robbanthatnának nukleáris bombát az Egyesült Államok felett, tönkretéve mindent, ami elektromossággal működik.
Köztük Magyarországgal is!!4