Sajnálkoztak a Sajtóklubban, hogy csak ők merik kimondani, ki a jó, és ki a rossz.
Egyes becslések szerint 80 ezer tonna metán kerülhetett a levegőbe a vezétekrobbantásokat követően.
Felelőst nem nevez meg a dánok és a svédek jelentése, de a robbanások szándékosak lehetnek.
Svédországban közben megerősítették az atomerőművek védelmét is.
Az ilyen vezetékek maguktól nem szoktak így meghibásodni, az amerikaiak támogatást az eset kivizsgálását.
Az üzemeltető szerint a két gázvezeték párhuzamosan szenvedett "példátlan" kárt.
A hajókat arra kérik, kerüljék el a környéket, a dán és a német hatóságok pedig vizsgálják, mi történhetett.
Ha beigazolódik a gyanú, akkor az nagyon komoly botrányt okozhat a német kormánynak.
Putyin szerint a turbinának nincs meg minden papírja.
Továbbra is nagy megértéssel viseltetik az orosz vezető iránt.
Erre Olaf Scholz német kancellárt is figyelmeztette.
Nem örültek az ukrán vezetésben a volt német kancellár interjújának.
Villámgyorsan hatnak a szankciók.
Az amerikai elnök közleményében arról ír, hogy a német kancellárral együtt találták ki a válaszlépéseket a gázvezeték ügyében.
Scholz kancellár kedd délben bejelentette, hogy felfüggesztik a kulcsfontosságú vezeték engedélyezését. Ez Berlin válasza a szakadár népköztársaságok elismerésére.