Eszenyi Enikő

Eszenyi szerint ő egy nemzeti kincs, még csuklótörésnél is hordágy jár neki

„Úgy látszik, nem tanul” - mondta Verebes István.

Jelinek Anna
belföld

Eszenyi Enikő nem hajlandó távozni a Vígszínház alapítványaitól

Hiába kéri az új vezetés hónapok óta.

Szurovecz Illés
színház

Cseke Péter hisz a bűnbánatban, ezért hívta meg Eszenyi Enikőt rendezni a kecskeméti Katonába

Egyáltalán nem tartotta kockázatosnak felkérni a rendezőt, szerinte az alkotói kvalitásokkal kell foglalkozni.

Kiss Imola
színház

Elkészült a Vígszínház etikai kódexe

Így előznék meg, hogy még egyszer olyan toxikus légkör alakuljon ki a színházban, mint Eszenyi Enikő igazgatósága idején.

Fődi Kitti
KULTÚRA

Rudolf Péter a Vígszínház új igazgatója

Karácsony Gergely pályáztatás helyett megbízással kinevezte a színészt a lemondott Eszenyi Enikő helyére.

Neuberger Eszter
KULTÚRA

Lemondott Eszenyi Enikő, és visszavonta igazgatói pályázatát

Azt írja, az elmúlt napokban élete legnehezebb pillanatait élte meg.

Szurovecz Illés
MŰVÉSZET

Eszenyi Enikő jól alszik, mert tiszta a lelkiismerete

A Vígszínház igazgatója azt mondja, játszotta már Szent Johannát, ahol megégettek a máglyán, de a legvégén a Mennyben azt mondta mindenki, hogy kis Johanna, jó lesz ez így, igazad van.

Boros Juli
kultúra

Telekes Péter sírva rohant ki, mert Eszenyi azt akarta, hogy egy darabban nyalja ki a lekvárt a hóna alól

Fejlemények: a Nők Lapja pontosítást adott ki az Eszenyi Enikővel készült interjújához, a Munkáspárt pedig kiállt az igazgatónő mellett.

Herczeg Márk
színház

Eszenyi Enikő volt titkára: „Hozzám vágta a cipőjét, mert valami divatszalonból nem 34-es, hanem 36-os ruhát kértem ki neki”

Megszólalt Kovács Patrícia is, szerinte, amit Eszenyi csinál, az nem sima vehemencia.

Szurovecz Illés
kultúra

A Vígszínház társulatának 96 százaléka Eszenyi Enikő ellen szavazott

113-an Rudolf Pétert, 5-en pedig Eszenyi Enikőt támogatták, Csányi Jánosra nem érkezett szavazat.

Herczeg Márk
színház

Eszenyi lényegében nem reagált az őt ért vádakra

Amikor rákérdeztek nála, inkább arról beszélt, hogy ő sosem kritizálna mást nyilvánosan.

Király András
színház

A szakmai bizottság Eszenyi Enikőt javasolja a Vígszínház élére

Hárman pályáznak az intézmény vezetésére, köztük Rudolf Péter.

Botos Tamás
Budapest

A főváros kivizsgáltatja az Eszenyi Enikővel szemben felhozott vádakat

A Vígszínház korábbi dolgozói toxikus légkörről és verbális erőszakról beszélnek.

Szurovecz Illés
KULTÚRA

A Vígszínház elszerződött tagjai szerint „az Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak” is hozzájárult a távozásukhoz

15 színész állt ki a napokban felszólaló társaik mellett.

Sarkadi Zsolt
színház

Rudolf Péter és Eszenyi Enikő is versenyeznek a Vígszínházért

Rajtuk kívül Csányi János rendező pályázott még, február végén dönthet a Fővárosi Közgyűlés.

Szurovecz Illés
kultúra