Ez a Fideszhez köthető, trollfarmot működtető, DPK-t szervező cég. Miközben a téren egy olyan biztonsági őrrel voltak telefonos kapcsolatban, aki korábban Orbán Viktort is védte.
A térfoglalós országjárásra induló Orbán azt mondta, hogy őt eddig is lehetett kérdezni. Megnéztük, ki kapott erre lehetőséget. Számos olyat találtunk, aki elfelejtette elárulni, hogy valójában fldeszes politikus.
Orbán az esztergomi DPK-gyűlésen a standard ukrajnázás és zelenszkijezés mellett üzent a melósoknak, és arról beszélt, nem a közvélemény-kutatásokkal kell foglalkozni. És elárulta, hogy Trump kikérte a véleményt, de aztán nem fogadta azt meg.
218 százalékos sebességtúllépésért büntették meg.
Szeretnek ilyet csinálni január 1-jén.
Make Dwa Bratanki Great Again: hiába a politikai szívességek a lengyel jobboldalnak, Orbán túlságosan össze van putyinizálva ahhoz, hogy Lengyelországban még a potenciális szövetségesei se akarják összeorbánozni magukat.
Karol Nawrocki azután vett részt a V4-ek államfőinek találkozóján, hogy előtte lemondta az Orbán Viktorral tervezett találkozóját.
Senki nem sérült meg.
Nagyot alakíthatott a volt államtitkár a tatárjárásról szóló filmben, de sajnos végül kivágták a jelenetét.
A MÁV közben már a Keleti egy hónapos lezárására készül.
A Fidesz elnöke szerint a felesége, Lévai Anikó is régóta szorgalmazza azt, hogy lépjen hátrébb.
A miniszterelnök arra számít, hogy előbb-utóbb a nyugati határainkat is védeni kell a bevándorlóktól, a lázadó fiatalokkal megértőbb, mint Bayer Zsolt, de Azahriaht már nem hallgat.
Hétfőtől a Teleki Blanka utca – Szegedi út találkozásánál lévő vasúti átjárót újra használhatják az autósok is.
Egyszerűen lecsavarozta a műkincseket.
A régi autóval közlekedők több parkoló autóról is típusjelzéseket és felnikupakokat loptak el Esztergomban.