esztergom

Kilencből nulla esztergomi tudja, mikor született Orbán Viktor :(

Hát ajándékot vajon adnának-e neki?

Szurovecz Illés
személyi kultusz

A Suzuki körül érik az újabb dízelbotrány, az esztergomi gyárban is jártak nyomozók

Olasz, német és magyar helyszíneken tartottak razziát, mert felmerült, hogy trükköztek a károsanyag-kibocsátást mérő eszközökkel.

Kiss Imola
autó

Csak azért rendelt pizzát egy esztergomi férfi, hogy megkaparinthassa a futár autóját

A futár a kocsiban hagyta a kulcsot.

Tárkányi Flóra
bűnügy

A kormány megyei jogú várossá tenné Baját és Esztergomot

Mindkettőt fontos központnak tartják.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

9,5 millió forintos órabért fizetett az MCC egy amerikai újságírónak, hogy élőben fényezze a kormányt

A trumpista Dennis Prager homofób szólamokkal hálálta meg a belé vetett bizalmat, de így se nagyon érdekelt senkit.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Mégis csak beleírnák a közigazgatási bíróságokat egy esztergomi szerződésbe

Újabb öt évre adnák az épületet az államnak, amit az időközben elkaszált különbíróságoknak szántak.

Szurovecz Illés
POLITIKA

100 millióért a Mol és az Orbán-kormány új alapítványa veheti meg az esztergomi Sándor-palotát

A műemléki épület helyenként romos állapotban van, a felújítása is sokba kerülhet.

Vég Márton
ingatlan

Levette a törölközőt, és mondta, hogy üljek rá és masszírozzam meg

Egy ismert slammer és újságíró beszél egykori tanáráról és lelkivezetőjéről, akit az egyház eltiltott a kiskorúakkal való érintkezéstől. Egy másik volt ferences diákot ugyanez a szerzetes perbe fogott, miután a molesztálásáról bejelentést tett. A tartományfőnök állhatatossága nélkül talán nem is lenne ügy.

Urfi Péter
egyház

Hernádi Zsolt 31 milliót kaszált a Fidesz frakcióülésével

A börtönre ítélt MOL-vezérrel bőkezű volt a kormánypárt.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

31 milliót költött a Fidesz az esztergomi frakcióülésre

Három nap, két éjszaka.

Botos Tamás
POLITIKA

Karácsonyt is emlegette Orbán a frakcióülésen

A miniszterelnök azt kérte a képviselőktől, hogy legyenek őszinték és egyenesek a magyar emberekkel.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Több esztergomi iskolában kötelezővé tették az Eucharisztikus Kongresszuson való részvételt

Az egyik gimnázium ötven diákjának még Ákos koncertjén is kötelező megjelennie.

Király András
POLITIKA

Leállítják a gyártást a Suzuki esztergomi gyárában

A járművekhez szükséges mikrocsipek hiánya miatt szeptember 6. és 18. között leáll a termelés.

Herczeg Márk
gazdaság

Hernádi Zsolt rokonságának óriási szerencséje volt egy esztergomi ingatlanüzlettel

Puszta véletlen lehet, hogy a város polgármesterét Hernádi Ádámnak hívják, és a MOL-vezér unokaöccse.

Kaufmann Balázs
belföld

Tucker Carlson Magyarországon: „Ez a legfurább dolog, amit valaha csináltam”

Úgy támadta az illiberalizmust, mintha nem ez lenne a magyar rendszer lényege, és pont a politikán kívül soha nem dolgozó, mégis meggazdagodó politikusokat vette elő. A magyarországi esemény, amire Amerikában sokkal jobban figyeltek.

plankog
POLITIKA