étel

Nemzeti büszkeség: fél tucat fullosra pakolt lángossal zárta budapesti körutazását a koreai kajainfluenszer

Ebből kettő nutellás volt, mert az volt a kedvence.

Kiss Bence
INTERNET

Kifogott a koreai influenszeren, amikor kikérte egy magyar hentesbolt teljes kínálatát

Újabb megdöbbentő emberkísérletnek lehettek szemtanúi, akik a Dohány utcai hentesnél ebédeltek néhány hete: egy alig 50 kilós ázsiai nő egyedül belapátolta egy 4 fős család vasárnapi ebédjének megfelelő húsmennyiséget.

Kiss Bence
INTERNET

Már csak ez hiányzott az internetről: itt a Pléh Csárda mukbang

Kihívójára akadt Németh Szilárd, ez a csöpp ázsiai nő ugyanis egy ültő helyében felfalt két kiló rántott húst és két nagy tál pacalpörköltet a világhírű rákospalotai étkezdében, a dolgozók és a többi vendég legnagyobb megdöbbenésére.

Kiss Bence
INTERNET

Úttörő fúziós étellel rukkolt elő Németh Szilárd

A Fidesz alelnöke mindig képes újat mutatni, ha ételről van szó.

Molnár Kristóf
ÉLET

Bárcsak sörre is lenne árstop

A most kezdődött Sziget Fesztiválon a vendéglátóhelyeknek legalább egy ételt 2500 forintért kötelező adniuk, megnéztük, mit lehet kapni ennyiért.

Benics Márk
fesztivál

Megelégelték az egyik lengyel kórházban felszolgált ételek minőségét, és hoztak egy szakácsot Franciaországból

Ropis kenyér helyett most már húsos, vegetáriánus és vegán menü közül is lehet választani.

Mészáros Juli
Egészségügy

44 jó étel most Budapesten

A vietnami reggelitől a halászléig és a somlóitól a szecsuáni spenótig minden, amit meg kell most kóstolni.

444.hu
gasztronómia

Lusta és időhiányos szakácsoknak kisebbfajta megváltás a receptdoboz

Kiválasztjuk az ételeket, aztán minden hozzávalót grammra pontosan kiszállítanak az instrukciókkal együtt, nekünk már csak főzni kell. Kipróbáltuk a külföldön már ismert, hazánkban viszont még csak szárnyait bontogató receptdoboz-rendelést.

Kiss Imola
gasztronómia

Eddig a jólét hazájaként ismertük, de az internet felfedezte Svédország sötét titkát

A Redditen valaki beszámolt arról, hogy gyerekként vendégségben nem kapott enni, és máris kirobbant a #swedengate.

Herczeg Márk
étel

Japánban olyan evőpálcikát találtak fel, amivel sósabbnak tűnnek az ételek

Japánban az emberek hamarosan anélkül élvezhetik egy tál ramen vagy miso leves umami ízét, hogy aggódniuk kellene a sóbevitel miatt.

Tárkányi Flóra
külföld

Túl sokat evett, ezért kitiltották egy korlátlan ételfogyasztást hirdető étteremből

A kínai férfi csak garnélából evett 3,5-4 kilót.

Mészáros Juli
gasztronómia

Az évszázad legkevésbé meglepő tudományos eredménye

Herczeg Márk
nem túl meghökkentő tudomány

Új kínai törvény tiltja, hogy az emberek túl sok ételt rendeljenek

Ételhabzsolós videókat sem szabad nézni.

Szász Zsófi
étel

Eggyel kevesebb ételt szolgálnának fel az éttermekben Kínában, mint ahány vendég van

Ezzel oldanák meg az élelmiszerpazarlást.

Fődi Kitti
külföld

Rárohad az étel Európára

A világjárvány miatt a felhalmozódó élelmiszerek jelentős részét nem tudják eladni, a raktárak megteltek, a termelők nem tudják leszüretelni a spárgát, tonnaszámra dobják ki a sajtot, és krumplihegyek nőnek.

Herczeg Márk
élelmiszer