ethiopian airlines 302

A Boeing meg se akarta építeni a Maxot, amiből most kettő is lezuhant

Igazából egy teljesen új repülőt akartak építeni, de a piac ellépett mellettük. Így aztán csak ráerőltették meglevő géptípusukra a nagyobb hajtóművet, emiatt a gép vezérléséhez is hozzá kellett nyúlni. Ebből lettek a bajok.

Király András
külföld

Az etióp pilótáknak sikerült kikapcsolniuk, de végső kétségbeesésükben visszakapcsolták a gépet zuhanásba taszító robotpilótát

A vizsgálat előzetes eredményei szerint a robotpilóta szenzora azt jelezte, hogy a gép szinte függőlegesen repül, pedig valójában minden rendben volt.

Király András
külföld

Minden előírást betartottak az Ethiopian Airlines pilótái, hiába

Lezárult az előzetes vizsgálat a március eleji tragédia ügyében.

Király András
külföld

„Emeld! Emeld!” - kiabálta az egyik pilóta a Boeing 737-es lezuhanása előtti pillanatban

A pilóta utolsó szavai is alátámasztják, hogy a gép automatikája nem engedte ki kezéből az irányítást, és a földhöz csapta a gépet.

Tbg
baleset

40 másodpercük lett volna a lezuhant Boeingek pilótáinak, hogy megoldjanak egy problémát, aminek a létezéséről se tudtak

Szimulátorban tesztelték, hogy mi történhetett. Itt olyan pilótáknak kellett megoldaniuk a problémát, akiket felkészítettek a helyzet megoldására, és akik tudták, hogy mi vár rájuk. Így is alig sikerült nekik.

Király András
külföld

Hónapok óta panaszkodnak a pilóták a Boeing 737 Max robotpilótájára

Legalább öt amerikai pilóta írásban is megküldte a gép különös, veszélyes viselkedésével kapcsolatos észrevételeit az illetékes amerikai szakhatóságnak.

Király András
külföld

Az USA-ban nem kényszerítik földre a Boeing 737 Maxokat

Fél éven belül két ilyen típusú gép szenvedett kísértetiesen hasonló balesetet. Az amerikai légügyi hatóság módosításokat írt elő, de nem állította le a gépek repülését.

Király András
külföld

Nagyon komolyan felül kell vizsgálnia a Boeingnek a legújabb gépeit

Fél éven belül két Boeing-737 Max zuhant le kísértetiesen hasonló körülmények között. Ez még akkor is furcsa lenne, ha a balesetek között nem lennének hasonlóságok. Így viszont nagy tőzsdei córesz jöhet.

Király András
külföld