etikai bizottság

A Z és Alfa generáció úszóinál már nem működik a spártai hozzáállás

Nem csak a fizikai erőszak és a verbális abúzus nem működik az uszodában a korábbi botrányoknak hála, már a szidás és a hosszas papolás sem. A Magyar Úszószövetség szakembereit kérdeztük arról, hogy mi oké és mi nem az az új generációknál.

Fődi Kitti
sport

Felfüggesztették a magyar teqballversenyzőt, aki a kiesése után azt posztolta, hogy „utálunk szar Románia”

Kota Gabriella precedensértékű eltiltást kaphat, ami miatt valószínűleg a világbajnokságon sem játszhat.

Benics Márk
sport

Kizárták a DK-ból (de csak első fokon!) Leel-Őssy Gábort

„Összeszarom magam a röhögéstől, ha ezt így végiggondolom, hogy mi volt itt ma” - kommentálta a hírt az érintett.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Leel-Őssy Gábor: Lószart, mama!

A Gyurcsány Ferenc lemondását váró DK-alapító az őt kizáratni akaró pártelnöknek írt fellebbezést, hogy az Országos Etikai Bizottság elé kerülhessen az ügye.

Herczeg Márk
POLITIKA

Leel-Őssy Gábor ragaszkodik hozzá, hogy a DK ellene indított etikai eljárásán Gyurcsány is ott legyen

„Sajnálom, hogy új, harcias hozzáállásod a párton belül csak (bér) hóhérolásig, de a vitáig már nem terjed ki” – üzente a gyulai DK-alapító a párt elnökének.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Corvinusról kirúgott Ádám Zoltán beperelte az egyetemet

Munkajogi pert indított az egyetemi docens, akit azután raktak ki, hogy etikai eljárást kezdeményezett egy vizsgán kivételezett diák ügyében.

Bódog Bálint
belföld

A HírTv-től kirúgott Pálffy István még mindig tagja a Magyar Nemzeti Médiaszövetség etikai bizottságának

Az MNMSZ honlapja szerint küldetésük „a polgári értékrend és a nemzeti érdek iránt elkötelezett médiaszakemberek szakmán belüli közösségi tevékenységének és érdekképviseletének megszervezése”.

Mészáros Juli
Média

Titokban egyeztetett egy DK-s a csepeli Fidesszel

Etikai eljárást indítottak ellene.

Botos Tamás
POLITIKA

A FIFA etikai bizottsága megszüntette az Infantino ellen indult eljárást

Arra jutottak, hogy a FIFA elnöke nem sértette meg a szervezet etikai szabályait, így az ügyet lezárták.

Herczeg Márk
fifa

Az LMP eltörölte a politikusait sújtó szankciókat, így akár társelnököt is választhatnak maguknak

Schmuck Erzsébet akár el is indulhat a tisztújításon, ahogy Ungár Péter is megmenekült.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Etikai eljárást kezdeményeztek Hadházy Ákos ellen az Állatorvosi Kamaránál

Állatorvosi ügy lett a Kunigunda utcai eseményekből.

Tbg
ÁLLAT

Ungár Péter az LMP-vel viccel

A párttisztségektől való eltiltása ellenére az ifjúsági etikai bizottság tagjává választott Ungár a tagságot tizedelő etikai bizottságán tréfálkozott.

Király András
POLITIKA

Újabb fegyelmi eljárás indul Szél Bernadett ellen, mert kimondta, hogy ő megszavazná a Sargentini-jelentést

Az eljárást a korábban fegyelmivel kizárt, majd az LMP-be mégis visszavett Sallai R. Benedek kezdeményezte.

Urfi Péter
POLITIKA

Az ELTE etikai bizottsága másodfokon is helyrerakta G. Fodor Gábort

A médiába átkacsázó elemző-főszerkesztőt rasszista és szexista cikkek miatt ítélte el az őt alkalmazó egyetem.

Rényi Pál Dániel
politika

Labdára sem nézhet a FIFA korábbi alelnöke, Jack Warner

Feketézés a jegyekkel, kenőpénzek elfogadása, kamu tv-s jogok árusítása. Hosszú a lista a trinidadi politikusnál.

Botos Tamás
sport