eu bíróság

Az Európai Bizottság megmenthetné a Pride-ot, de úgy tűnik, haboznak a döntéssel

A gyülekezési törvény módosítása a gyermekvédelmi törvényre hivatkozik, ami ellen a Bizottság pert indított 2022-ben. Ítélet nincs, de az EU Bírósága fel is függeszthetné a törvény alkalmazását addig.

Benics Márk
POLITIKA

Rajtaütést tartott a Sparnál és az Auchannál is a Gazdasági Versenyhivatal

Előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást tartottak, a szükséges bizonyítékok lefoglalása érdekében.

Jelinek Anna
belföld

Az EU bírósága szerint az UEFA és a FIFA jogtalanul lépett fel a Szuperliga ellen

Visszaéltek domináns helyzetükkel.

Molnár Kristóf
foci

Budapesten a Ryanair-vezér: nem vonulnak ki, de csökkentik a járatok számát

Továbbra is tiltakoznak a légitársaságokra kivetett különadó miatt.

Bódog Bálint
közlekedés

Bírók perelték be az EU Tanácsot a lengyel helyreállítási terv elfogadása miatt

Azt mondják, az EU Bíróság ítéleteit nem kéne tárgyalási alapként kezelni.

Bódog Bálint
európai unió

Akár az EU Bíróságig is elmegy a Ryanair a fogyasztóvédelmi bírság miatt

A cég közleményéből nem maradt ki az idiótázás.

Benics Márk
közlekedés

Fellebbez a Ryanair a 300 millió forintos bírság miatt

Akár az EU Bíróságra is hajlandók elmenni.

Benics Márk
POLITIKA

Erős eszközt kaphat az Európai Bizottság a bíróságtól, ha meri majd használni

Az Európai Bíróság főtanácsosa lesöpörte a jogállamisági mechanizmussal szembeni magyar érveket. Szakértők segítségével megnéztük, miről is szólt a vita, és mit jelenthet ez az EU és a magyar kormány kapcsolatában.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Pénzbírság kiszabását kéri Magyarországra az Európai Bizottság

Az EU bíróságának menedékkérelemmel kapcsolatos döntésének be nem tartása miatt.

Sarkadi Zsolt
migráció

Robbannak az EU elásott aknái

Naponta másfélmillió euróra büntetik már Lengyelországot, és Magyarország sem kapott még a helyreállítási alapból. Az EU-s intézmények bekeményítettek. Varsó az EU-s jog megtámadásával válaszolt, és Budapest is hasonlóra készül. Szintet lépett a két ország konfliktusa az európai szövetséggel.

Magyari Péter
eu

Lengyelország napi egymillió eurós pénzbüntetést kapott az EU bíróságától

Mert a kormány a bíróság rendelkezésével szembemenve nem függesztette fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának működését.

Mészáros Juli
külföld

A magyar kormány új határozata szerint az uniós intézmények kötelesek tiszteletben tartani a tagállamok nemzeti identitását

Orbán Viktor aláírta, hogy „az uniós jog elsőbbsége kizárólag azokon a területeken állhat fenn, ahol az Európai Unió hatáskörrel rendelkezik”.

Mészáros Juli
eu

Lengyelország Alkotmánybírósága szerint több EU-s törvény a lengyel alkotmányba ütközik

Vannak, akik szerint emiatt egy lépéssel közelebb kerül az ország a Polexithez.

Kiss Imola
eu

Van egy pont, amikor a magyar és lengyel kormány is meghátrál: a pénzbüntetés

Nagyon durva vitái vannak a két kormánynak az EU-s intézményekkel, de két friss példa arra utal, hogy a pénzbüntetéstől már óvakodnak. Ha nekik kéne fizetniük, akkor gesztust tesznek a megegyezés felé.

Magyari Péter
eu

A parlament hatályon kívül helyezte a civiltörvényt

De rögtön elfogadtak egy másik törvényt, amivel az Állami Számvevőszéken keresztül vegzálhatnák a civil szervezeteket.

Kiss Imola
belföld