A civil szervezeteket listázó törvényt az EU Bíróság tavaly nyáron nyilvánította jogsértőnek.
Az EU Bizottság igazságügyi alelnöke a mechanizmus gyors életbelépésére számít.
Azt akarta a magyar állam kimondatni, hogy elcsalták a szavazást a hetes cikkely szerinti eljárás megindításakor. Éppen Szájer József vetette fel elsőként ezt a problémát. Az ítéletet előkészítő szakvélemény szerint nem csalták el.
A CBD még nem marihuána, lehet vele kereskedni az EU-n belül, szól a határozat.
Nem tudni, hogy jött ki a matek, a bíróság ugyanis pont azt mondta ki, hogy a törvény uniós jogba ütközik.
Az EU-s intézmények egyelőre próbálják figyelmen kívül hagyni, hogy a legnagyobb gazdaságú tagállamában kimondták, hogy felülbírálhatják a közös intézmények döntéseit. Ám ez még kevés az unió működését fenyegető probléma megoldásához.
Majd lekerül, ha szabály szerint leveszik az illetékesek.
Miért, eddig lehetett? És miért kell ehhez Luxemburgig menni?
Egy adatlapot kell kitölteni, fotót is fel kell töltenie, és akkor kivizsgálják, jogos-e az igénye.
Elkészült az EU bíróságának első értékelése a hipermarketeket sújtó magyar különadóról. Úgy tűnik, hogy nem látják, hogy a külföldi tulajdonosokat diszkrimináció érné, de bújtatott ÁFA-emelés miatt még lehet baj belőle.