Egyre változatosabb célokra használják az oltási regisztrációnál megszerzett e-mailcímeket.
Nem érti, miért tétovázik a magyar miniszterelnök a fegyverek átengedésében, hiszen ugyanolyan tömeggyilkosságok zajlanak Ukrajnában, mint annak idején Budapesten. De Orbán nemet mondott.
Zárt ülés, nem beszélhetnek róla.
Az ukrán elnök szerint az orosz „szabotázserők” Kijevben vannak, és rá meg a családjára vadásznak.
Az EU-csúcson az olasz kormányfő is emlékeztette Magyarország miniszterelnökét arra, mik is azok az európai értékek.
Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök Orbánnak azt mondta, nem ő választotta, hogy meleg legyen, ez nem döntés kérdése.
Ha jó ütemben oltanak velük a tagországok, akkor június végére közel 250 millió európai már védettséget szerezhet.
A portugál miniszterelnök már be is jelentette, hogy elzárja magát, mert találkozott a francia elnökkel, akinek pozitív lett a koronavírustesztje.
Lengyelország miatt elhúzódott a vita.
A járványkezelésről is folytak tárgyalások.
Az uniós vezetők a tárgyalások sikerességében reménykednek.
A miniszterelnök szerint a jogállamiság fogalmát tisztázni kell a jövőben.
A költségvetési megállapodásban a jogállamisági feltételrendszer is marad.
Az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetben jelentette be a nagy hírt.
Orbán Viktor kommunista módszereket emlegetve védi Olaszországot az EU-s költségvetési vitában. Pedig a jogállamisági vita eltörpül a helyreállítási csomag méretét és formáját érintő vitához képest.