Mivel tegnap az Európai Parlament illetékes bizottságai nagy többséggel úgy döntöttek, hogy a Juncker által energiaunióért felelős alelnöknek kijelölt Alenka Bratusek nem alkalmas uniós biztosnak.
Az ukrajnai EuroMaidan mozgalom, Denis Mukwege kongói nőgyógyász vagy Leyle Yunus azerbajdzsáni aktivista az egyik legjelentősebb emberi jogi elismerés idei döntősei. Hiba történhetett valahol, ugyanis a CÖF-öt nem jelölték.
Frans Timmermans minden rendelkezésre álló eszközt felhasználna, a közösségi értékek betartatására. Idegesíti, hogy a tagjelöltekkel még nagyon kemény volt Brüsszel, de a bent lévőknek már nem néznek a körmére. Ő lesz Juncker első helyettese, és hozzá tartoznak majd az alapjogok is.
Augusztusban már adtak ugyanerre 125 milliót.
Már ha nem sikerül elérnie azt, amit akar: hogy az EU-s munkavállalók ne legyenek automatikusan jogosultak a szociális juttatásokra is.
Mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. (Természetesen a Nyugatról, amíg Putyin uralkodik, addig nincs para.)
Az ukránok azt kérik tőlünk: ne hagyjuk, hogy az oroszok a gázszállítással zsarolják őket. Egyelőre úgy tűnik, hogy pont hagyjuk.
Ezt nem írta alá Janukovics, ezért robbantak ki tavaly télen a tüntetések, ebbe bukott bele az elnök. Ebből lett a háború.
Legalább háromezer nyugati, főként brit, francia és belga csatlakozott az IS-hez. Ha csak a tizedükből lesz terrorista, az is megoldhatatlan problémát jelent az európai terrorelhárításnak.
Nem az új magyar Búvár Kund, hanem török származású holland állampolgárok álltak a támadás mögött.
Juncker után ő az új bizottság legfontosabb embere. Még jó, hogy Orbán Junckerrel sincs jóban.
Nem foglalhatnak állás a magyar civil szervezetek elleni támadás ügyében, közölte az Európai Bizottság.
A norvég - magyar vitát is szóba hozta budapesti tárgyalásain a brit EU-ügyi miniszter. Elmondta, hogy miért fontosak az Oroszország elleni szankciók. Reméli, hogy a skótok nem szakadnak el, és az angolok nem lépnek ki az EU-ból. Utóbbihoz szerinte gyengíteni kell Brüsszel erejét.
Újabb csavar a kormány és a civilek háborújának történetében.
Ha érintette volna, megvétóztuk volna.