A német lap szerint az Európai Bizottság indoklás nélkül tartja vissza az Erdogant bíráló jelentést.
Starbucks Hollandiától, a Fiat pedig Luxembourgtól kapott olyan mértékű adókedvezményeket, amelyek már a tiltott kategóriába tartóznak. Most mindkét cégnek több millió eurót kell visszafizetnie.
Válaszokat várnak egyebek között arra, hogy miért nem kapnak megfelelő tájékoztatást a migránsok, és miért nem biztosítják a magyar hatóságok az alapvető emberi jogokat.
Hol vannak azok a toloncolások?! – érdeklődik türelmetlenül Brüsszel.
Mert nem értesítettük időben az EUrópai Bizottságot arról, hogyan ültették át saját jogrendjükbe a menekültügyi eljárásról szóló irányelvet és a befogadóközpontok minimális körülményeit meghatározó jogszabályt. De ezzel nem vagyunk egyedül.
A kvótalapú enyhítést eredetileg a görögöknek, olaszoknak és nekünk ajánlották fel. Mi nem kértünk belőle, most kaphatja más.
Megnövekedett a szállítmányozók menetideje, így azt is szeretnék, hogy kivételesen a kötelező pihenőidőket se kérjék számon a sofőrökön.
A migránsügyről beszéltek, csevegtek, diskuráltak, fecsegtek, locsogtak, karattyoltak, csacsogtak, csicseregtek, lökték a sódert, nyomták a rizsát, mondták a magukét, trécseltek, vakeráltak, hablatyoltak vagy kotyogtak.
„A helyzet robbanásveszélyes, és inkább órákon, mint napokon belül kell megoldani. Még több áldozatra, és talán erőszakra is számítani kell, ha Európa nem cselekszik azonnal. A csöndes diplomácia ebben a helyzetben nyilvánvalóan nem elegendő” – közölték.
Ranko Ostojic belügyminiszter szerint "a horvátok már korábban demonstrálták szolidaritásukat, és ezt teszik majd a jövőben is."
A bizottság hivatalosan is bemutatta az új menekültelosztási javaslatát. 6000 eurót adnának minden befogadott menekült után, és a GDP 0,002 százalékának befizetésével egy évre ki lehetne maradni a rendszerből.
Minden menekültet be kell fogadnia Európának, ne lehessen többet illegális bevándorlókról beszélni - követelte évadnyitó beszédében az Európai Bizottság elnöke. Morális és racionális kötelessége Európának segíteni a bajban lévőkön. Aki a menekültek vallása alapján válogat, az Európa legtragikusabb korszakának gondolkodását idézi.