A Néppárt felső vezetésében kifejezetten népszerű az ötlet, hogy Lagarde legyen az Európai Bizottság következő elnöke.
Mindenhol legyen euró, minden ország legyen Schengen része, a tanácsnak és a bizottságnak pedig közös elnöke legyen. Aki nem tartja be a bírósági ítéletet, az meglopja az állampolgárokat.
A szolidaritás kétirányú utca, válaszolt az Európai Bizottság szóvivője. Határőrizetre adnak pénzt, kerítésre nem.
A miniszterelnök Jean-Claude Juncker bizottsági elnökhöz fordult, hogy Brüsszel járuljon hozzá a 800 millió eurós költségekhez.
Sokan megkapják a kitoloncolási határozatot, mégsem hagyják el a befogadó országot.
A szlovén miniszterelnök közben azt mondta, készek támogatni a Lengyelország elleni szankciókat.
A Bizottság elnöke szerint az EU-nak nem szabad belesétálnia Erdogan csapdájába.
Völner Pál államtitkár bemutatta azt is, hogyan lehet dicséretként olvasni a kormányt elmarasztaló állásfoglalásokat.
Vera Jourova egy sajtótájékoztatón feltett kérdésre mondta el ezt.
A külügyminiszter szerint az Európai Bizottság mostani akciója, amivel beleszólt a lengyel igazságügyi reformba, az európai szabályokkal és az európai alapértékekkel is ellentétes.
Frans Timmermans azért elmondta, hogy akkor sem akarnak évente egymillió migránst betelepíteni, ha Orbán Viktor folyton erről beszél.
Magyarországnak 2 hónapja van összhangba hozni az EU-s szabályokkal a kifogásolt törvényt, különben az Európai Bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat.
A Bruxinfo forrásai szerint csütörtökön jelentik be a kötelezettségszegési eljárást, és a CEU-törvény miatti eljárást is a második szakaszba léptetik.
A 24.hu infói szerint nagyon súlyos gondokat látnak a brüsszeli auditorok a csatornázásra költött pénzek körül.
A magyar kormány migrációs ügyben arra készül, amire az EU-ban még soha senki: fittyet hányni az közös bíróság ítéletére. Azt viszont támogatná, hogy az EU katonái Afrikába menjenek.