Brutálisan lecsökkent az Európába érkező menedékkérők száma, Brüsszel mégis sokkal többet költene a távol tartásukra, mint eddig bármikor.
Az európaiak 12 százalékának van már tetoválása, de egyelőre nincs uniós szabály arról, mi juthat a bőrükbe. Ez megváltozhat.
A biztonsági unióért felelős biztos azt mondta, el kell érni, hogy a felhasználó tudja, ki hozta létre, ki finanszírozta és kinek az érdekét szolgálja mindaz, ami a képernyőn megjelenik előtte.
Elfáradt, és olyankor türelmetlen. Ezért hétfőtől szabadságra megy.
Ezzel a javaslattal enyhítenék a nyomást a bevándorlásellenes olasz kormányon.
Szerintük a menedékkérőknek is jár a segítség.
A Népszava és az MTI is úgy tudja, az Európai Bizottság csütörtökön megindítja az eljárást a civil szervezetek ellen hozott törvények miatt.
Korábban is panaszkodott már erre.
Ez közel 154 milliárd forint.
Mindenki elmondhatja a véleményét online.
Ahogy mindig, most is megvizsgálják, hogy a Parlament által szerdán elfogadott törvénycsomag összhangban van-e az EU-s szabályozással, és figyelembe fogják venni a Velencei Bizottság várható véleményét is.
Nem értenek egyet Brüsszellel, de nem akarnak évekig ezen vitatkozni.
Többek között ez derült ki Európai Bizottság friss uniós felméréséből.
Ezt még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Megszereztük azoknak az EU-s pénzből menő beruházásoknak a listáját, amelyek miatt legalább 100-150 milliárd forintot követel vissza az Európai Bizottság Magyarországtól. A gyanús győztesek között van Mészáros Lőrinc több érdekeltsége, egy fideszes ügyvédi iroda, és nemzetközi multik is.