Ez azért is érdekes, mert Görögország jegybankja még mindig az EKB. A mostani állapot szerint biztos, hogy ma éjfélkor csődbe mennek, az IMF szómágiával védezkezik. A többi országot még nem rázta meg a dolog.
Tévés reklámadó bevezetésére, kiadáscsökkentésre, spórolásra és privatizációra kérte volna az EU és az IMF Cipraszékat.
Várhatóan július 5-én nyitnak újra a bankfiókok.
Alekszisz Ciprasz szerint a görög nép határozott nemet mond majd július 5-én a hitelprogramra. De addigra Görögország csődbe fog menni, ráadásul olyan feltételekről kell majd dönteni, amik már nem lesznek adottak.
Nem tetszik nekik Matolcsy jegybankjának műkincsvásárlása sem.
Arra kérik a görög bankokat, hogy saját biztonságuk érdekében semmiképp se vegyenek görög államkötvényt.
Szélsőbaloldali fiatalok csaptak össze a rendőrökkel, hajnal óta megy a barikádépítés. Eddig 350 embert vettek őrizetbe.
Ezek nem normálisak. El lehet úgy adósodni, hogy a hitelező fizessen pénzt azért, hogy odaadhassa a pénzt. Miért van ez, és normális dolog, hogy a megtakarítók önként elégetik a pénzüket? Minden a negatív kamatokról.
Mario Draghinak sikerült a vártnál nagyobb kötvényvásárlási programot bejelentenie. Legalább 2016 szeptemberéig havonta 60 milliárd eurónyi kötvényt vesznek, hátha sikerül felhúzni az inflációt.
Mario Draghi, az EKB elnöke blöffölt két és fél éve? Teljesen elzombisodik az európai gazdaság? Sikerült a németeknek elgáncsolni a ravasz olasz jegybankárt? Hamarosan kiderül.
A Bloomberg bennfentes forrásai szerint erről egyeztetett a Kormányzótanács Frankfurtban.
Szinte mindig, sokszor pályáztatás nélkül bérelik fel ugyanazokat a tanácsadó cégeket, hogy kiértékeljék a bankokat. Még az összeférhetetlenség sem akadály. Van, aki szerint csak nekik van megfelelő szakértelmük, mások szerint eleve ők okozták a válságot, de olyan is van, aki úgy véli, a kormánytagok közelébe akarnak férkőzni.