Orbán az általa vizionált európai birodalom szívében védte az általa elképzelt Magyarországot.
A nyári szünet előtti utolsó összecsapásra készülődik Orbán Viktor az Európai Unió általa balliberálisnak nevezett erőivel. Az Európai Parlament ma délután harmadik alkalommal vitázik a kormányfő jelenlétében a magyar demokratikus helyzetről, holnap pedig szavaz a magyar demokrácia helyzetével foglalkozó a Tavares-jelentésről.
Gondolhatják mennyire fajsúlyos EU-csúcs volt a mostani, ha Merkel kifestőfüzettel szórakoztatta magát!
Lebontott egy McDonalds éttermet, és letarolt egy GMO kukorica-táblát. A jezsuita gyökerektől az anarchizmuson át jutott el az antiglobalista zöldmozgalmakig. Közben háromszor ült börtönben, mégis tiszteletet vívott ki magának az EP-ben. Egy igazi francia csodabogár...
Haldoklik az uniós kibocsátás-kereskedelmi piac. Az Európai Parlament most tesz egy utolsó kísérletet a megmentésére.
Elfogadta az EP állampolgári jogi szakbizottsága a magyarországi demokrácia helyzetét boncolgató Tavares jelentést. A szöveg valamit enyhült az eredeti javaslathoz képest, de a szakbizottság három fideszes tagjának érdemi módosító indítványait a testület elutasította.
Ebben a forróságban már csak tétlenül henyélni képesek erős belga sörök mellett az eurokratak? Mítoszt rombol az EUrologus!
Folytatódik a Kemény EP-képviselők rovat. Ezúttal külföldre látogatunk, és emeljük a tétet. A bolgár Slavi Binev az élet minden terén bizonyított, te sem húznál vele ujjat.
Önálló euró-parlament, állandó eurócsoport elnök és külön költségvetés. Néhány mostanában keringő ötlet, amely tovább mélyítené a távolságot az eurózóna és a kívülmaradtak között. Felkapaszkodunk-e a vonatra, vagy inkább csak integetünk utána?
Kell a hely a horvátoknak az Európai Parlamentben.
Kemény EP képviselők című új rovatunkban elsőként egy pozícióját büszkén hirdető magyar EP képviselőről írunk.
260 oldalnyi módosító-javaslat érkezett a magyarországi helyzettel foglalkozó Tavares EP jelentéshez, jelentős részük a Fidesz képviselőitől. Igazi gyöngyszemeket találtunk....
Meg kell-e védeni az embereket saját maguktól? Ezzel a dilemmával birkózik az Európai Parlament az új adatvédelmi rendelet vitájában.