A képviselők egy olyan jelentésre hivatkozva kérik a források megvonását, amely szerint Magyarországon példátlanul sérülnek a jogállamisági elvek, így az uniós pénzek elosztása és elköltése is teljesen ellenőrizhetetlen.
A vitanapon a homofób törvény mellett a magyar és a lengyel jogállamiság is napirenden lesz.
Az újjáépítési alap elköltéséről szóló magyar terv visszautasítását javasolják a szocialisták, a liberálisok, a zöldek és a baloldal.
Hölvényi György szerint a jelentés önmagában sérti az emberi jogokat, mivel a szólásszabadság korlátozására szólít fel.
Szerda estétől csütörtök estéig lesz kint.
A magyar miniszterelnök megnyirbálná az intézmény jogköreit.
A miniszterelnök egy konferencián arról beszélt, hogy a berlini fal nem leomlott, hanem ledöntöttük, és arra is vannak ötletei, hogyan lehetne megjavítani az Európai Parlamentet.
Megélénkült a szervezkedés az európai jobboldalon, hogy a két EU-kritikus frakció összefogjon. A Fidesz kirakása a Néppártból adott új lendületet a 2018-ban egyszer már elbukott törekvésnek.
Az Európai Parlament azt várja Kínától, hogy előbb szüntessék meg az uniós politikusokkal szembeni szankciókat.
Azt, hogy a kínai vagy az orosz vakcinával végzett oltásról szóló igazolást elfogadják-e a beutazásnál, minden tagállam maga döntheti el.
A Momentum EP-képviselője szerint diszkriminálná a kínai és orosz vakcinákkal beoltott magyarokat a javaslat, amiről ma szavaz az Európai Parlament.
Ugyanakkor a parlament történelmi hibának nevezte a britek távozását. És így is maradtak még bőven fontos megoldatlan kérdések.
Szóba került a #sofagate ügy az Európai Parlamentben.
A kitűzött célt 2030-ig kell elérni.
A jobboldali Néppárt is megszavazta. Uniós intézmények még sosem perelték be egymást az európai bíróságon, most ez is megtörténhet.