európai parlament

Gerhard Schrödert és Karin Kneissl volt osztrák külügyminisztert is szankcionálná az EP, mivel pénzt kaptak az oroszoktól

Közben az oroszbarát Schrödertől Németországban elvették a hivatalát és annak személyzetét is, mely volt kancellárként járt neki.

Kiss Imola
külföld

Nem ül be az országgyűlésbe a Fidesz egyik alelnöke

Gál Kinga az 5. helyet kapta a listán, de inkább marad az Európai Parlamentben.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Hidvégi Balázs bízik abban, hogy a magas részvétel erős felhatalmazást ad majd a Fidesznek a kormányzás folytatására

A Fidesz EP-képviselője a V4 együttműködést sem félti.

Szász Zsófi, Czinkóczi Sándor
video

Megszavazta az EP az oligarchákról szóló jelentést, amiben Orbán neve is szerepel

Az állásfoglalás szerint „egyes tagállamokban a nemzeti kormányok tagjai és más politikai pozíciókat betöltő személyek is az oligarchia részét képezik, és aktívan arra törekednek, hogy az uniós forrásokból saját maguk jussanak pénzügyi előnyökhöz.”

Benics Márk
érdekes adat

A Fidesz leszavazta az EP határozatát, ami az orosz és kínai állami propagandával szembeni fellépést sürgeti

Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő hívta fel erre a figyelmet, ahogy arra is, hogy az aranyútlevelek és aranyvízumok szigorítását kérő határozat szavazásán pedig a Fidesz nem szavazott.

Herczeg Márk
eu

"Arra kérem a magyarokat, hogy ne essenek Orbán csapdájába"

Katarina Barley szociáldemokrata politikus, az Európai Parlament alelnöke, volt német igazságügy-miniszter szerint szégyen, hogy a "gyermekvédelmi törvény" mögé bújtatja a magyar kormány a korrupciós ügyeit. Szerinte Orbán pénzt lop.

Magyari Péter
eu

Deutsch Tamás félti az Európai Unió alapintézményeit

Mert: Soros.

Mészáros Juli
eu

Be kell vezetni az egynapos autópálya-matricát az egész Európai Unióban

Hogy pontosan mikor, az még nem egyértelmű, ráadásul hátulütői is lehetnek.

Gazda Albert
közlekedés

Orbán Viktort éltette, majd náci karlendítéssel búcsúzott egy bolgár politikus az EP-ben

Angel Dzsambazki a magyar és a lengyel kormányt védte, miután elvesztették a jogállamisági pert az EU ellen.

Boros Juli
európai unió

Elfogadta az EP Cseh Katalin jelentését, ami javasolja, hogy városok is pályázhassanak EU-s forrásokra

Karácsony Gergely szerint ez nagyon fontos segítség lehet a COVID utáni talpra állásban.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Orbán is szerepel az oligarchákról szóló EP-jelentésben

Túl feltűnően dagadnak a magánzsebek.

Czinkóczi Sándor
érdekes adat

A jövő heti ítélet után gyorsan napirendre tűzheti az Európai Parlament a magyar és a lengyel jogállamisági mechanizmust

Márciusban már az állásfoglalás is jöhet.

Czinkóczi Sándor
eu

Ujhelyi: A keleti vakcina után nyugatival is beoltott magyarok minden EU-országba beutazhatnak

Az MSZP-s EP-képviselő közölte, hogy erről írásban és egy keddi egyeztetésen személyesen is tájékoztatta őt Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa.

Herczeg Márk
járvány

Csak a fideszes EP-képviselő nem akar vizsgálatot Pegasus-ügyben, indoklása: Gyurcsány

Összeült a szakbizottság, majdnem mind elítélték a törvénytelen megfigyeléseket, de akkor Hidvéghi Balázs szót kért.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Az EP különbizottsága elítélte a magyar kormányt a Pegasus használata és a Fudan Európába telepítése miatt

És azért is, mert kampuszt akarnak építeni a Fudan Egyetemnek Budapesten, miközben a CEU-t bezáratták.

Kiss Imola
eu