Az EP állásfoglalása elutasította az orosz rezsim állításait, amikkel Ukrajna történelmét hamisítják meg, és az ország nemzeti identitását rombolják. 4 tiszás megszavazta, egy mi hazánkos tartózkodott, a többiek nem szavaztak.
A gondot az okozta, hogy Magyar Péteréknek tetszett Donald Tusk beszéde az Európai Parlamentben.
Népakarat!
„Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó” – írja a Tisza Párt elnöke.
Washington szerint az idei parlamenti választást enyhén szólva is vitatott körülmények között megnyerő Grúz Álom alapítója, Bidzina Ivanishvili felelős az ország oroszpárti fordulatáért.
Pedig a Fidesz Elon Musknak akarta adni.
Az állami hírügynökség fotósorozatot is készített a Levél Brüsszelbe című sajtótájékoztatón.
A 2026-ban életbe lépő új menekültügyi és migrációs paktum alól a holland és a magyar kormány is mentességet kért.
444 szavazattal, 72 ellenében és 82 tartózkodással fogadtak el egy közös állásfoglalást a legutóbbi grúziai parlamenti választások eredményéről és arról, hogy a választásokat újra meg kell rendezni.
Az Ursula von der Leyen által vezetett testület december 1-jén kezdi meg ötéves munkáját.
Végül csak átjutott a rostán a magyar biztosjelölt is.
„Putyin még Észak-Koreával is „kisebb”, mint az összefogott Európa.”
Komoly veszélybe került a 2027-es elnökválasztási indulása.
A döntés összefüggésben lehet azzal, hogy a leendő Európai Bizottság kedden meghallgatott hat alelnökjelöltjének értékelését is eltolták.
Eredetileg hétfő délután szavaztak volna Várhelyiről az Európai Parlamentben.