Csak ez így önmagában kevés lesz, még Macronékkal is meg kell állapodniuk.
De csak az EP-választás után.
De azért április 10-én még tartanak egy válságtanácskozást az uniós kormányfők.
„Nagyon intenzív vitáink voltak az Európai Néppárton belül, és a múlt héten felfüggesztették a Fidesz tagságát, ami jelzi, hogy nem akarjuk követni a Magyarország választotta utat” – mondta az EPP frakcióvezetője.
Az európai vezetők viszont azt üzenték, hogy segítsen rajta a saját parlamentje. A csütörtöki brüsszeli csúcs egyik fő kérdése, hogy megúszhatják-e a britek a májusi EP-választást.
Ezt még az EP-nek és az uniós Tanácsnak is jóvá kell hagynia.
Az Európai Bizottságon kívül a német, a belga és az ír kormány képviselői is méltatlankodtak a Soros-Juncker plakátok miatt, a magyar jogállamiságról szóló vita újabb fordulójában.
A magyar kormány megvétózta az EU - Arab Liga találkozó megállapodását. A német kormány erre figyelmeztette Budapestet, hogy ez nagyon sok pénzbe fog kerülni neki a következő években.
Ismét napirenden volt a magyar kormány elleni eljárás Brüsszelben. A holland, a belga, a svéd és a görög kormány miniszterei Judith Sargentinivel is találkoztak a vita előtt.
Az októberi csúcs napirendjéről nem tudták levetetni a témát, de végleges döntés sem született a javaslatról. A magyar kormánynak az a baja az ötlettel, hogy nem akar csatlakozni az ügyészséghez. Az Európai Bizottság szerint viszont sokat segítene a terroristák lebuktatásán a javaslat.
Az lesz a brit kilépés vége, hogy fizetik a tagdíjat tovább, minden szabályt be kell tartaniuk, csak nem szavazhatnak soha többet semmiről.
Először volt szó a Sargentini-jelentéssel indult eljárásról az EU tanácsában. Csak a magyar kormány küldött két embert az ülésre. Ők együttműködést ígértek, és közölték, hogy az Orbán-kormány tiszteli az európai értékeket. Azt nem mondták, hogy másnap a kormányuk beperli az egész eljárást.
Amíg ő elutazott Salzburgba, addig koalíciós társai kiadtak egy nyilatkozatot. Boriszov szólt, hogy az otthoniak döntése nem érvényes.
Így sikerülhetett megakadályozniuk egy Brexittel kapcsolatos anyag publikálását.
Külön táborokat hoznak létre, ahol elbírálják a kérelmeiket.