A Google-nek 2,42 milliárd eurót, a Apple-nek 13 milliárd eurót kell fizetnie.
Nem fizette be a menekültügyben kiszabott 200 millió eurós bírságot.
Magyarországnak 45 napon belül ki kell fizetnie a menekültügyi pénzbírságot.
Minden nap egymillió euróval nő a bírság, amíg nem lép a kormány.
Hiába bizonygatta a Chelsea volt tulajdonosa, hogy semmi köze az orosz kormányhoz.
2020. decemberében született döntés arról, hogy a magyar menekültügyi szabályok összeegyeztethetetlenek az uniós joggal.
A Budapesti Demográfiai Fórum után a miniszterelnök és Giorgia Meloni a Karmelitában folytatta.
A Veszprémi Törvényszék igazat adott Elvirának.
Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter elutasította a bírósági döntést, mondván, „azt nem bírák, hanem politikusok írták, mert az nyíltan az európai uniós szerződések megszegését jelenti”.
Ezen felül két másik, Magyarországra vonatkozó döntést is hozott az Európai Bizottság.
Emellett kötelezettségszegési eljárást indítanak hazánk ellen a fa- és szénalapú energiatermékek kiviteli korlátozásai miatt is.
Szükséghelyzetben sem lehet a méhek számára halálos növényvédőszerekkel, a neonikotinoidokkal kezelt vetőmagokat gyártani.
Nem a magyar adó miatt, hanem amiatt, amit az Európai Bizottság vetne ki az energiacégekre.
Első fokon elutasította az osztrák kormány paksi bővítésnek nyújtott állami támogatás jogosságát vitató keresetét az EU törvényszéke. Az osztrákok jogvitája nem a magyarokkal, hanem a bizottsággal volt, de ha nyertek volna, annak beláthatatlan következményei lettek volna Paks 2-re.
Ciprussal és Bulgáriával ellentétben Málta nem hajlandó befejezni azt, hogy pénzért/befektetésekért állampolgárságot ad a szigetországhoz sehogy sem kötődő külföldieknek.