Az Eurostat szerint az Unió lakosságának 24,5 százalékát, 2013-ban 122,6 millió embert fenyegetett a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség.
Egymillió közszolgát lát maga körül a miniszter, aki szerint ezzel Európában nem állunk jól. Lázár Jánost az OECD nem túl friss adatai alátámasztják.
De nem az Orbán-kormány miatt. Hanem mert új rendszer szerint szavaznak a Tanácsban. A nagy nyertes pedig Németország.
A kormány még három éve is gyökeresen mást gondolt az uniós energiapolitikáról, mint most. Azóta jött Paks és a Déli Áramlat, mi most egy nagyon régi jelenettel idézzük fel a kezdeteket.
Enver Hoxhaj külügyminiszter béketárgyalások ügyében érkezett.
Az Orbán-kormánnyal eddig megértően bánó német lap főszerkesztő-helyettese szerint szégyen Brüsszelnek, ami Magyarországgal történik.
A Márk kedvéért ide írok egy kivonatot: Véget ért a posztmodern karácsonyfa rövid élete.
A legnagyobb állami olajvállalat fordult az EU bíróságához. Elég világos jele annak, hogy tényleg fájnak a szankciók.
Szerinte ebből lesz csak növekedés. A németek szerint nem.
2020-ra fel is tudnának készülni a kormány szerint. Oroszország nem boldog.