Ugyanazokat a manipulált teszteket használták itt is, amikkel Amerikában lebuktak.
A szerb média szerint a horvátok erre válaszul szerb rendszámú kocsikat és szerb útlevéllel rendelkezőket sem engednek belépni. Eddig ez a legdurvább diplomáciai összezördülés a migránsválság miatt.
A magyar miniszterelnök azt is javasolta az EU-csúcson, hogy az unió lépjen kiemelt partnerségre Törökországgal, és rendezze az orosz viszonyt is.
A brazil cég termékeinek eladását felfüggesztették. A vállalat Magyarországon is ismert.
A francia elnök egy Orbán Viktorra vonatkozó kérdésre felelt így.
Orbán angolul foglalta össze Brüsszelbe érkezve, hogy mit gondol a menekültkérdésről. Havasi Bertalan pedig szokás szerint nem boldog, hogy a főnököt kérdezik.
Csehszlovák-román-magyar tengely volt Európa ellen, utóbbi nyert.
Luxemburgi forrás szivárogtatott erről.
2009 óta tartott a vita arról, hogy az EU-nak az előzetesen becsült vagy a ténylegesen kifizetett tagállami támogatás után kell-e kompenzációt fizetnie.
Megnövekedett a szállítmányozók menetideje, így azt is szeretnék, hogy kivételesen a kötelező pihenőidőket se kérjék számon a sofőrökön.
Abban egyeztek meg, hogy nem tudnak megegyezni.
Orbán Vikltor saját javaslatot fog benyújtani az EU-nak a helyzet kezelésére. A Bildnek azt is elmondta, hogy azért nem fogad be menekülteket az otthonába, mert azt bátorításnak vennék, és még többen jönnének Európába.
Százmilliók mentek kárba úgy, hogy olyan cégek kapták meg, amelyek aztán később becsődöltek. Köztük van egy olyan vállalkozás, amelynek résztulajdonosát azóta kinevezték az egyik legfontosabb állami cég főnökének.
- írja Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa. Szerinte politikai válság van Európában, új, közös menekültügyi rendszert kellene építeni.