európai űrügynökség

Elégett a Föld légkörében egy aszteroida a Fülöp-szigetek felett

„Ez mindössze a kilencedik aszteroida, amit az emberiség észlelt, mielőtt az belépett volna a légkörbe” – írta az X-en az Európai Űrügynökség.

Benics Márk
TUDOMÁNY

Jövőre már 12 milliárd forintot fizetünk be az Európai Űrügynökséghez

Amióta a külügy koordinálja, a magyar űrkutatás „rakétasebességgel kezdett emelkedni”. A cél az, hogy az érdeklődő 12-18 éves korosztály lehetőséghez jusson a rakéta- és műholdépítésben.

Urfi Péter
TUDOMÁNY

A Jászai Gellért-féle 4iG beszáll az űrbizniszbe

A 4iG eddigi tapasztalatok alapján hajlamos együtt mozogni a kormány gazdasági elképzeléseivel

Bódog Bálint
gazdaság

Közel 30 év után szétégve, darabokra törve tér vissza egy műhold

A 2010-es ajkai vörösiszap-katasztrófa után az ERS-2 radaradatai mutatták ki, hogy a gát már évek óta süllyedt.

Tóth-Szenesi Attila
TUDOMÁNY

Egy láb nélküli férfi is bekerült az Európai Űrügynökség űrhajósprogramjába

John McFall paralimpiai futó egy hatástanulmány részeként vesz részt a kiképzésen.

Kiss Imola
űr

Az orosz agresszió miatt nem indul el idén az Európai Űrügynökség szondája a Marsra

A brit építésű Rosalind Franklin marsjárót szeptemberben akarták elindítani egy orosz űrrakétával, és a marsi élet jelei után kutató űrrobotot orosz hardver hajtotta volna.

Herczeg Márk
űrkutatás

A világ legnagyobb jéghegye vált le a Déli-sarkvidéken

170 km hosszú és 25 km széles, nagyobb Mallorcánál.

Herczeg Márk
klímaváltozás

Asztronautákat és paraasztronautákat toboroz az Európai Űrügynökség

Hat űrhajóst és egy testi fogyatékossággal élő tartalékost keresnek, márciustól lehet jelentkezni.

Csurgó Dénes
űr

Fellőtték az európai napszondát

A Solar Orbiternek hatszáz fokos hőmérsékletet is ki kell bírnia, hőpajzsa részben állati csontokból készült.

Király András
TUDOMÁNY

Módosítani kellett egy európai műhold pályáját, hogy ne ütközzön a SpaceX műholdjával

Ez volt az első olyan manőver, amivel egy működő műholddal való ütközést kellett elkerülni. Az Európai Űrügynökség az űrbiztonság miatt novemberre tanácskozást hívott össze egy „űr-KRESZ” kidolgozására.

Herczeg Márk
űrkutatás

A német tudósok 16,5 ezer eurót fizetnek, ha 60 napig fekszel egy ágyban

A súlytalanság hatásait akarják tesztelni ezzel.

Czinkóczi Sándor
TUDOMÁNY

Nincs jele annak, hogy az Oumuamua több lenne űrbéli anyagnál

10 órányi megfigyelés és lehallgatás után erre jutottak a szakértők.

Herczeg Márk
űrkutatás

Európa még mindig készül a Marsra

Ugyanakkor a kontinens űrminiszterei nemet mondtak egy aszteroida-elhárító rendszerre.

Horváth Bence
tudomány

Európai szonda landol holnap a Marson

A Schiaparelli leszállóegység a 2020-as európai marsjáróhoz kifejlesztett landolási technológiát fogja tesztelni és néhány tudományos mérést is végez majd.

Tóth András
űrkutatás

Nagyon vissza akart kerülni a hírekbe a Rosetta-Philae misszió

Valószínűleg ette őket a sárga irigység a NASA Plútó melletti PR-diadalmenetét látva, most kaptak a lehetőségen, hogy bejelentsenek valamit.

kasnyikm
űr