Most már mehetnek az F-16-osok, de a Kongresszus még közbeszólhat.
Antony Blinken közel-keleti körútjának első állomása Isztambul, ahol Erdogannal szót ejtettek a svéd NATO-csatlakozásról is.
Ha már Ankara annyira szeretné azt a negyven darab F-16-ost megvenni Amerikától.
Így reagáltak az amerikai csapatokat ért támadásokra.
A török elnök az Azerbajdzsánhoz tartozó Nahicseváni Köztársaságban tett látogatást, ahol Ilham Aliyev azeri elnökkel tárgyalt.
Két társa is életét vesztette, a történteket vizsgálják.
Az ukrán pilóták pedig már el is kezdték a kiképzést.
Előbb azonban ki kell képezni az ukrán pilótákat a típusra.
A bejelentés fordulat ahhoz képest, hogy Joe Biden év elején még arról nyilatkozott, Kijevnek nincs szüksége F-16-osokra.
A NATO-csúcson 11 európai ország megállapodott, romániai és dániai képzést indítanának. Ha az USA rábólint.
Nem fenyegetné a török elnököt a vadászgépekkel, hanem eladná neki azokat.
A hadsereg egy része még csak nem is gondolhat arra, hogy támadást indítson, mert nem rendelkezik megfelelő fegyverekkel, mondta az ukrán elnök.
Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnököt dühíti, ha azt hallja, hogy az ellentámadás a vártnál lassabban halad.
Nem találtak túlélőket.
Az Egyesült Államok úgy döntött, hogy lehetővé teszi, hogy Ukrajna ilyen típusú gépeket kapjon.