Egy hasonló felületen, mint az X.
Amely következtetést jelen esetben jelentősen gyengíti a valóság.
Ne lepődj meg, ha nem tudsz belépni, vagy eltűnt mindened!
Orbán Viktort hívta ki Magyar Péter, de csak Menczer Tamást kapja - ezzel jelölné ki a Fidesz a vezető ellenzéki politikus „helyét”. Menczer és Magyar csörtéje hónapokkal ezelőtt indult, válogatott sértéseket vágva egymás fejéhez. November végén jött a nyílt kihívás, majd a gyermekotthon előtti akció.
Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint a Meta „akarva-akaratlan azt bünteti, hogy egy polgármester kapcsolatot tart a polgárokkal, magát a demokrácia alapját, a »részvételt« torolja meg”.
Egymás után két napon is fenyegető üzenetet írt Orbán Viktor bejegyzéséhez.
„Komoly fejvakarások, lobbiharcok, nyomásgyakorlások.”
A helyi Instagram, Facebook, Tiktok és X is. A jogszabály értelmében akár tizenkétmilliárd forintnyi összegig terjedő bírságot kaphatnának a közösségi oldalak, ha a kiskorúak ki tudják játszani a rendszert.
Mi lesz veletek, háromszázezer asszonyok?
De nem sejt összeesküvést.
A várost 34 éves vezető Gémesi György szerint puccskísérletet hajtottak végre ellene.
A DK elnöke nem gyanakszik összeesküvés-elméletre.
Több mint négyszer annyit, mint az azt megelőző kilencven napban.
Külföldi beavatkozás miatt.
„Ha nem hiszel az ortopédiában többéves tapasztalattal rendelkező orvos kezelési módszerében, akkor szenvedj tovább, elvégre ez az ön fájdalma, nem az enyém” – adják az énekesnő szájába a Facebookon terjedő kamuvideóban.