facebook

Ezermilliárd dollárra ugrott a Facebook értéke

Miután egy amerikai bíró elutasította a cég ellen benyújtott antitröszt-keresetet.

Király András
gazdaság

32 évesen mehet neki a világ legnagyobb monopóliumainak

Meglepetésre Lina Khant nevezte ki Biden az amerikai versenyhatóság élére. Khan az Amazon túlzott befolyásáról szóló tanulmányával vált híressé, és most nyílt harcra készül a techóriások ellen.

Horváth Bence
TECH

Hoppál Péter szerint nem letérdelni a meccsek előtt olyan, mint nem karlendíteni 1940-ben Berlinben

Szívtől az égig, képviselő úr!

Sarkadi Zsolt
elmebaj

Most már imádkozni is lehet a Facebookon

Méghozzá külön ima-posztokban.

Mészáros Juli
vallás

Kétéves tiltást kapott Trump a Facebooktól

Leghamarabb 2023-ban tárgyalhatnak arról, hogy a volt elnök még mindig közveszélyes-e.

Czinkóczi Sándor
TECH

Nagyon úgy tűnik, hogy a Facebook péntektől a politikusoknak is megtiltja a gyűlöletbeszédet

Ezidáig a politikusok felmentést élveztek a szabályok alól, de a cég pénteken bejelentheti, hogy ennek vége.

Király András
külföld

Hollik simán átírta a keresztényüldözéses posztját, miután megírtuk, hogy a Fudan helyén egy Kínában üldözött keresztényről neveztek el utat

A Fidesz kommunikációs igazgatójának nem ez az első hasonló mentése a Facebookon.

Herczeg Márk
INTERNET

Megváltozik az Instagram működése, mert a cég alkalmazottai szerint az alkalmazás elnyomta a palesztinokat támogató hangokat

Ezentúl nem lesz különbség az eredeti és az újraosztott posztok között a Storyban.

Horváth Bence
külföld

A Facebook szerint öngyilkossággal viccelődött az Illiberal Memes, valójában a kormány transzellenes törvénye volt a célpont

Továbbra sem elérhető a népszerű mémoldal.

Szurovecz Illés
INTERNET

Eltűnt a Facebookról az Illiberal Memes

Ha nem sikerül visszahozni, csinálnak másikat.

Szurovecz Illés
INTERNET

Többé már nem tilos azt állítani Facebookon, hogy ember hozta létre a koronavírust

A techcég a világban zajló viták hatására változtatott a szabályzatán.

Horváth Bence
TECH

Gyurcsány, Deutsch és Orbán kommentel Orbán posztja alatt

A téma egyébként a 15 éve elhangzott őszödi beszéd.

Herczeg Márk
INTERNET

Floridában mostantól pénzbírsággal büntetnék a techcégeket, ha 14 napnál hosszabb időre függesztenék fel politikusok fiókját

Florida kormányzója törvénnyel védené meg a floridai politikai jelölteket „a Szilícium-völgy elitjével szemben”.

Mészáros Juli
külföld

Betörés közben sem bírta ki, az ott talált számítógépen egy órán át facebookozott a tolvaj

A cibakházi kft.-hez egy péklapáttal betörő 22 éves férfi italokat lopott, de amíg ott volt, felment a közösségi oldalára is.

Herczeg Márk
INTERNET

A Signal Insta-hirdetésben akarta felfedni a Facebook adatgyűjtési szokásait, erre a techóriás letiltotta

Tudatosítani szerették volna a felhasználókban, hogy milyen személyes adataikat használja fel a mammutvállalat, de nem jutottak el odáig.

Kiss Imola
INTERNET