A magyar állam az elmúlt években rengeteg pénzt költött arra, hogy újjáélessze az ország védelmi iparát. Most ennek felfutóban lévő nagy részét szervezi ki magántulajdonba a kormány.
22-en meghaltak, 117-en megsebesültek a támadásban.
Korábban pont innen vettek 290 új rakétavetőt.
Ha a drónokat bevetik Ukrajnában, és kiderül, hogy az oroszok tényleg kínai segítséggel fejlesztették őket, az szakértők szerint új helyzetet teremtene.
Mráz Ágoston Sámuel kikutatta, hogy a Luftwaffe tanácsadója, a nemzetiszocialista repülős hadtest Standartenführere lehetett 1942-ben a budapesti fürdő vendége.
Egy ősi magyar lófajta után.
Fokozná a fegyvergyártást és még több hadgyakorlatot akar.
Modernizáció és innováció Észak-Koreában.
Szerinte Lengyelország mellett Magyarország lehet majd a vezető gazdasági hatalom a térségben.
A magyar hadsereg lőfegyverekkel való ellátásáért.
A kamikaze drónokat viszonylag olcsón lehetne gyártani, és nagy pusztítást képesek véghezvinni.
Megugrott a kereslet.
A félegyházi gyárban most még csak alkatrészekből szerelnek össze fegyvereket cseh licenc alapján.
Azt követelik, hogy a gyárat ne privatizálják, illetve növeljék a béreket, javítsanak a munkafeltételeken, és hozzák nyilvánosságra a tavalyi és az idei vállalati eredményeket.
Tíz év alatt Csehországgal együtt.