A törvény indoklása szerint így akarják elejét venni fegyveres szabotázscsoportok megalakításának esetleges zavargások idején.
Lukasenka a reptéren fogadta. Megint felmerült, hogy Putyin el akarja érni, a belarusz hadsereg is indítson támadást Ukrajna ellen, de a Kreml szerint szó sincs erről.
Az ukrán vezetést egyre jobban aggasztja a mozgolódásuk az után, hogy februárban átengedték az orosz inváziós erőket.
A feltett kérdések listáján többek között az iskolai háttér, esetleges katonai szolgálat, üzleti kapcsolatok és korábbi tevékenységek után fognak érdeklődni a NATO-, illetve nem EU-s tagországokhoz fűződő viszonyon kívül.
Az ellenzéki vezető két napja került intenzív osztályra.
Tavaly szeptemberben ítélték 11 év börtönre.
Uladzimir Makej 2012 óta volt pozícióban. Hétfőn találkozója lett volna Szergej Lavrovval.
Valamint Afganisztánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is.
Agne Bilotaite szerint a fehérorosz hatóságok arra buzdítják a migránsokat, hogy mezítláb próbálják átlépni a határt a hideg időben, így gyakorolva nyomást a határőrökre, hogy beengedjék őket.
Belaruszban is legalább olyan jól tudnak zsemlét vágni.
Kígyót melengetett a keblén.
Minszk továbbra is azt állítja, hogy csak védelmi célokra használnák az egységet az „ukrán fenyegetés” miatt.
Őrizetbe vétel, lehallgatás, indoklás nélküli házkutatás, a mozgás tilalma és egyéb finomságok péntek reggelre Fehéroroszországból.
Így kell ezt csinálni! A fehérorosz elnök betiltotta az inflációt. Bezárni sem szabad.
A fehérorosz vezető szerint a betakarítás összehozza az embereket.