Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház

A Fejér Megyei Kórház igazgatója szerint két hét alatt teltek meg a bérelt hűtőkonténerek

Meglepő nyíltsággal beszélt a harmadik hullámról Bucsi László.

Botos Tamás
járvány

Látogatási tilalmat vezettek be a székesfehérvári oktatókórházban

Két betegnél koronavírust mutattak ki.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Miután kirúgták a főigazgatót még meg is büntették a székesfehérvári kórházat

Egyszer csúsztak meg az adatszolgáltatással, Kásler azonnal kirúgta a vezetőt.

Botos Tamás
Egészségügy

Lemondott a székesfehérvári kórház orvos igazgatója

Pár nappal azután, hogy Kásler Miklós kirúgta a főigazgatót.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Székesfehérvár fideszes polgármesterét is váratlanul érte, hogy Kásler kirúgta a városi kórház főigazgatóját

Cser-Palkovics András úgy véli, hogy a közvélemény megnyugtatását szolgálná, ha a fenntartói intézkedést megalapozó eredményét megismerhetnék.

Horváth Bence
Egészségügy

Idén terjesztették fel életműdíjra a kórház főigazgatót, akit Kásler egy adminisztrációs hiba miatt azonnal kirúgott

Csernavölgyi István szerint egyetlen adatot valóban csak telefonon jelentettek le, nem írásban, de azt azonnal pótolták. Az adatszolgáltatás egyébként nem főigazgatói hatáskör, és eléggé el vannak foglalva a járvánnyal.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Esett az eső, beázott a frissen felújított székesfehérvári kórház

De szerencsére még nem ment mindenki külföldre, öt óra alatt sikerült munkára alkalmassá tenni a helyiségeket. Amúgy meg perlik a kivitelezőt.

Bede Márton
Egészségügy