Az első reakciók egyike Szentkirályi ép ésszel felfoghatatlan gyűlöletvideójára.
A hasonmásversenyeket azaz „lookalike contest”-eket, még azután kapta fel az internet, hogy októberben az Egyesült Államokban egy letartóztatásokkal és bírsággal végződő tömegrendezvényen mérkőztek meg Timothée Chalamet hasonmásai, majd végül maga Chalamet is megjelent és együtt fotózkodott a versenyzőkkel.
Rosszul érintette a Carson Coma frontemberének „A homofóbok buzik” feliratú pólója.
A Carson Coma frontembere korábban elmondta a véleményét a diáktüntetésekről és a kecskeméti photoshop-katasztrófáról. Három napra rá lemondták a koncertjüket az állami fenntartású Liszt Ferenc Intézetben.
Hétvégi interjúnk legfényesebb pillanatai a Carson Coma extravagáns énekesével.
Politizálni nem cél, hanem késztetés, önazonosnak maradni lételem. Interjú a Carson Coma énekes-frontemberével.
Lemondták a kormánykritikus zenekar koncertjét a kormányzati fenntartású intézményben.
Előtte ejtett pár szót a pénteki demonstrációról is, miszerint a diákok „azért tüntettek, hogy könnygáz helyett értelmezhető oktatást kapjanak”.
Ébredés mellé poptörténeti szép pillanatok és váratlan húzások: Fekete Giorgio, a Carson Coma énekes-gitárosa a Hangoverben.